Ékszercsempészek buktak le a reptéren


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 130 millió forint értékű ékszert akartak ékszerutánzatként behozni az országba az Egyesült Államokból, az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).


A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy Amerikai Egyesült Államokból érkezett csomagon ékszerutánzat volt feltüntetve 13 130 dollár értékben. A pénzügyőröknek gyanússá vált a küldemény, ezért teljes körűen átvizsgálták, és mintegy kétezer ékszert találtak, köztük különféle drágakövekkel díszített ezüst ékszerek is voltak.

A csomagban talált tételes árulista szerint az ékszerek értéke 473 400 dollár, vagyis több mint 130 millió forint.

Az ékszereket a pénzügyőrök lefoglalták, a NAV pénzügyi nyomozói pedig költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

(MTI)

Kommentár a polgári perrendtartáshoz

Szerkesztő: dr. Wopera Zsuzsa

Rendelje meg kiadványunkat július 31-ig kedvezményesen!

A kommentár részletesen bemutatja a polgári eljárásjog hazai bírósági gyakorlatát, a magyar szabályozásra szerves hatással bíró uniós szabályozást, valamint a perek elhúzódósára tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát is.

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.