Életfogytiglant indítványozott az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek és életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását indítványozták egy 21 éves szolnoki férfival szemben, aki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szerint tavaly nyáron különös kegyetlenséggel, pénzért megölt meg egy másik férfit – közölte a vádhatóság kedden


A közlemény szerint a fiatal férfi tavaly nyáron szerencsejátékokon minden pénzét eljátszotta. A fogadásai folytatásához rendszeresen felhasználta annak a boltnak a bevételét is, amelyben dolgozott. A sikkasztással a munkáltatójának több mint 900 ezer forint kárt okozott.

A vádlottnak a heti bevétellel 2016. július 15-én kellett volna elszámolnia. Annak érdekében, hogy a pénz eltulajdonítása ne derüljön ki, a férfi elhatározta, hogy megöli az üzletlánc megbízottját és megszerzi az áldozatnál lévő, más üzletekből származó bevételt is.

A kiskunfélegyházi sértettet az elszámolás ürügyén Szolnok egy elhagyatott részére csalta, ahol késsel támadt rá és több szúrással megsebesítette. A súlyosan megsérült áldozat menekülni próbált, de támadója utolérte és a késsel ismét lesújtott. A tettes végül egy a közelben elhaladó autó miatt beszállt a sértett gépkocsijába. Miután meglátta, hogy a földön fekvő ember még életjeleket ad, az autóval többször áthajtott az áldozat testén.

A történtek után a vádlott a sértett autójával és az abban lévő 963 ezer forinttal menekült el a helyszínről.

A sértett életét a gyors orvosi segítség sem tudta megmenteni, a kiskunfélegyházi férfi a helyszínen meghalt.

A főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a szolnoki férfi ellen – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.