Életfogytiglant kapott a kisújszállási gyilkos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki 2013 őszén brutálisan meggyilkolt egy kisújszállási asszonyt.


A táblabíróság előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a 27 éves férfit, és úgy döntött, hogy leghamarabb 32 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A büntetlen előéletű férfi 2011-től hajléktalanként élt, időnként ismerősei adtak neki szívességből szállást, alkalmi munkákból tartotta fenn magát. 2013 tavaszán, amikor közfoglalkoztatottként dolgozott, megismerkedett egy válófélben lévő asszonnyal. A vádlott rendszeres féltékenységi jelenetei miatt a kapcsolatuk hullámzó volt, ősszel össze is vesztek, és a férfinak anyagi problémái is voltak. Ezért elhatározta, hogy bármi áron pénzt szerez.

 

A vádlott 2013. október 21-én egy konyhakést magához véve elindult egy ismerős család otthonához, és amikor látta, hogy a férj kocsija nem áll az udvaron, azzal az ürüggyel, hogy mézet venne, becsöngetett a házba. Az asszony nyitott ajtót, és a férfi meggyőződött arról, hogy egyedül van otthon. Amikor a nő a mézzel visszatért a házba, a vádlott elővette a kést, és a háttal álló sértettet kisebb erővel többször megszúrta. Amikor a nő menekülni és védekezni próbált, a férfi többször, közepes-nagy erővel mellkason és hason szúrta. A nő földre esett, tüdősebe miatt erősen vérezve haldoklott, eközben a vádlott pénz után kutatott, majd 84 500 forintot és egy üveg mézet magához véve elhagyta a helyszínt.

A férfi hazakerékpározott, menetközben a telefonján üzeneteket váltott a barátnőjével, majd a szálláshelyén elmosta a kést, a zsákmányt pedig elrejtette.

Nem sokkal a támadás után hazaért a sértett férje, aki megtalálta vérző feleségét, de a mentők már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen meghalt. A szakértői vélemény szerint az áldozatot 27 szúrás érte.

A vádlott – aki az utolsó szó jogán is bocsánatot kért áldozata férjétől – a gyilkosságot beismerte, de tagadta, hogy előre eltervezte volna az emberölést és a zsákmány reményében ment volna a házba.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.