Elfogadta a parlament az ötödik Alaptörvény-módosítást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hétfőn elfogadta a parlament az Alaptörvény módosítását, amely október 1-jén lép hatályba, a rövid törvény sok fontos módosítást hajtott végre, ponstosította a negyedik Alaptörvény-módosítást.


Elfogadta a parlament a 2012. január 1-je óta hatályos alaptörvény ötödik módosítását, amely a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) bízza meg a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével, és törli a bírósági ügyáthelyezések lehetőségét. Pontosításra került a vallási közösségek és a bevett egyház fogalma. A képviselők határoztak arról is, hogy a kereskedelmi médiumok ingyen közölhetnek kampányhirdetéseket.

Az Országgyűlés hétfőn 260 igennel, 41 ellenszavazat és 35 tartózkodás mellett fogadta el az alkotmánymódosítást, amelyet a kormánypártiak mellett három független képviselő is támogatott. Az MSZP és az LMP nemmel szavazott, a Jobbik-frakció tartózkodott.

A kormány indoklása szerint az alaptörvény körüli magyarországi viták lezárultak, és ideje, hogy az alkotmányos viták a nemzetközi színtéren is nyugvópontra jussanak, alkotmányos kérdések ne szolgálhassanak a Magyarország elleni támadások ürügyéül. Ennek érdekében a kormány figyelembe vette az Ab, az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság észrevételeit.

Az ötödik alaptörvény-módosítás október 1-jén lép hatályba.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.