Előtérbe kerül a mediáció a bíróságokon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Polgári jogviták esetén a bíró már maga javasolhatja a feleknek, hogy a végeláthatatlan és drága pereskedés helyett válasszák a közvetítői eljárást. Ha ezt elfogadják, bírósági titkárok ingyen segítik a megegyezést – derül ki  a Népszabadság írásából.


Olcsóbb és gyorsabb a mediáció

Gyengéné Nagy Márta, az Országos Bírósági Hivatal mediációs munkacsoportjának vezetője a Népszabadságnak elmondta, hogy elsőként a szegedi bíróságon indult kísérleti program 2006-ban. Ott bizonyos perekben – például családjogi, munkaügyi vagy gazdasági jogviták esetén – a feleket a bírók tájékoztatták arról, hogy mediátor közreműködését is igénybe vehetik, és ha ebbe beleegyeztek, a pert a megegyezés megszületéséig szüneteltették.

Később más bíróságokat is bevontak a projektbe, és együttműködési megállapodást kötöttek az Országos Mediációs Egyesülettel. A tapasztalatok szerint a közvetítői eljárások körülbelül négyötöde sikerre vezetett, ráadásul az ügyek gyorsabban fejeződtek be, mint ha a bíró hozott volna ítéletet. Ez olcsóbb megoldás is, hiszen kisebb lesz a perköltség, ha nem kell hónapokig bíróságra járni, szakértői díjat és ügyvédet fizetni. A közvetítőnek persze fizetni kellett.

A tavalyi törvénymódosítás nyomán viszont a bíróság most már a mediációra alkalmas ügyekben jogszabályi felhatalmazás alapján javasolhatja a közvetítői eljárást, mediátorként pedig az arra felkészített bírósági titkárok ingyenesen segítik a megegyezést – tájékoztatott Gyengéné. Ők tavaly október óta végeznek ilyen tevékenységet, és a törvényszékeken érhetők el, de a felek lakóhelye szerint illetékes helyi bíróságon is fogadhatják a feleket.

Mikor érdemes a mediációt választani?

A szakember a napilapnak elmondta, hogy szerinte elsősorban akkor érdemes a közvetítői eljárást választani, amikor súlyos érzelmi konfliktusok vezetnek a pereskedéshez; tipikusan ilyen a válás és a gyermekelhelyezés. A bíróság egyébként jellemzően a családjogi perekben van nehéz helyzetben, mert a jog eszközeivel nem mindig lehet igazságot tenni. Egy kapcsolat felbomlása esetén Gyengéné szerint szinte biztosan nincs mindenki számára jó megoldás, hiszen mást gondolnak a szülők, s mást az esetleg már nagyobb gyermekek, akik szívesen beleszólnának saját sorsuk alakításába. Ezért szerencsésebb, ha a felek mediációs eljárás keretében keresik a megegyezést, mert akkor a jogszabályok mellett személyes megfontolások is érvényesülhetnek. Az ilyen eljárás ugyanakkor igen gyors: volt például olyan tartásdíjvita, amelyben fél óra alatt egyezség született.

De példaként hozta fel a bíró azt is, hogy egy törvénysértő módon kirúgott alkalmazott esetében sem tud a bíróság minden esetben a felek számára megnyugvást jelentő döntést hozni. Megítélhetnek ugyan kártérítést, ám elképzelhető, hogy a munkavállaló számára jobb, ha a munkaadóval tisztázni tudja, miért menesztették, és ha jogsértés történt, hogyan szolgáltathatnak neki kölcsönösen elfogadható elégtételt.

Gazdasági jogviták kapcsán pedig könnyen megeshet, hogy a felek azért nem tudnak megállapodni, mert az ügyletben fő- vagy alvállalkozót sora is érintett, vagyis sokszereplős játszmáról van szó. Ilyenkor előfordulhat, hogy valaki nem fizet, és ezzel mások is fizetésképtelenné válnak. A körbetartozás tipikusan olyan történet lehet – állítja Gyengéné –, amelyben a bíróság egyszerűen képtelen az összes érintett szempontjait figyelembe venni.

A polgári jogviták jelentős részében – néhány ügytípus, például az apasági, a sajtó-helyreigazítási és a személyiségi jogi perek kivételével – a közvetítői eljárást a bíró javasolhatja, de azt a felek is kezdeményezhetik. Ilyenkor minden az érintetteken múlik, és – a törvényes kereteken belül – maguk dönthetik el, hogy miként záródjék a vita. A közvetítői eljárást egyébként négy hónap alatt mindenképpen le kell zárni, de ha ennyi idő kevés az egyezségkötéshez, nem is érdemes tovább alkudozni – véli a szakember –, és ilyenkor a per folytatódik.

A teljes cikk a nol.hu-n olvasható.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.