Előzetesbe került az anyját halálra verő férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Halált okozó testi sértés gyanúja miatt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy mezőhegyesi férfit, aki olyan súlyosan megverte az édesanyját, hogy az belehalt sérüléseibe – közölte a Békés Megyei Főügyészség hétfőn.


A közleményben azt írták, a 46 éves férfi és 83 éves édesanyja között régóta rossz volt a viszony, a gyanúsított úgy érezte, hogy anyja miatt mentek tönkre korábbi párkapcsolatai. A férfi a válása után ennek ellenére együtt élt az anyjával, majd vele együtt költözött 2017 áprilisában Romániából Magyarországra, a Békés megyei Mezőhegyesre, az anyja által vásárolt lakásba.

Szinte naponta veszekedtek, a férfi vissza akart költözni Romániába, de ezt saját jövedelem hiányában nem tudta megtenni. A veszekedések során a gyanúsított szinte naponta bántalmazta az édesanyját.

A férfi a múlt héten három alkalommal is megverte, testszerte ököllel nagy erővel megütötte, megrúgta, illetve megtaposta az idős nőt, aki péntek este rosszul lett. A földön fekvő asszonyhoz a szomszédok hívták ki a mentőket, akik azonban csak a halál beálltát tudták megállapítani.

 

A megyei főügyészség a kényszerintézkedés elrendelését a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezte. A Békéscsabai Járásbíróság 30 napra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását – áll a közleményben.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t arról tájékoztatta, hogy múlt pénteken, nem sokkal este 10 óra előtt érkezett hozzájuk bejelentés az esetről. A rendőröknek a férfi a helyszínen azt állította, hogy édesanyja néhány nappal korábban szerezte a sérüléseit, amikor ismeretlenek megtámadták, bántalmazták és elvették a pénzét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.