Elutasította a tömeggyilkos panaszát az EJEB


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elutasította Anders Behring Breivik panaszát csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), kimondva, hogy a 77-szeres norvég tömeggyilkos börtönkörülményei nem minősülnek embertelen vagy megalázó bánásmódnak.


„A strasbourgi bíróság nem állapította meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének bármilyen megsértését, ezért nyilvánvaló megalapozatlansága miatt elutasította a beadványt” – írták a végleges határozatot ismertető törvényszéki közleményben.

Anders Behring Breivik, aki azóta Fjotolf Hansenre változtatta a nevét, 2011 júliusában előbb Oslóban felrobbantott egy autóba rejtett pokolgépet, megölve nyolc embert, majd áthajózott Utoya szigetére, ahol hatvankilenc embert – zömmel tizenéveseket – agyonlőtt egy ifjúsági táborban. A férfi mindezért a Norvégiában kiszabható legszigorúbb büntetést kapta: 21 év börtönre ítélték. Ez ugyanakkor meghosszabbítható, ha úgy ítélik meg, hogy szabadlábra helyezése veszélyes lehet a társadalomra. 

A norvég legfelsőbb bíróság tavaly elutasította Breivik panaszát, a férfi ezután fordult az EJEB-hez, mondván, hogy fogvatartási körülményei miatt sérültek az emberi jogai, mivel magánzárkában őrzik, és „állatias bánásmódban” van része. Ennek érzékeltetésére egyebek közt azt hozta fel, hogy gyakran hideg a kávéja.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

 

A főügyész a norvégiai tárgyaláson rámutatott, hogy a felperes börtönkörülményei jobbak, mint sok más rabé: három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, tévét, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat.

Az EJEB-hez az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére hivatkozva lehet fordulni, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, s nem járt eredménnyel. A testület határozatai kötelezőek az Európa Tanács 47 tagországa számára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.