Elvérzett a plakáttörvény a kétharmados követelményen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget szerdán a parlamentben az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett plakáttörvény, amely kampányidőszakon kívül megtiltotta volna a politikai plakátok kihelyezését mind a kormánynak, mind a pártoknak.


A fideszes Kósa Lajos, Halász János, Répássy Róbert és Vas Imre előterjesztése a törvényalkotási bizottsági eljárásban jelentősen módosult, de a szerdai parlamenti zárószavazáson sem az összegző módosító javaslat, sem az egységes javaslat kétharmados részei – amelyek gyakorlatilag lefedték a teljes indítványt – nem kapták meg a szükséges számú szavazatot.

Az ellenzék soraiból csak a DK színeiben politizáló Oláh Lajos hiányzott – a párt közlése szerint egészségügyi okokból -, így a kormánypárti képviselők nem voltak elegendően a minősített többséghez, az ellenzék ugyanis egységesen ellenezte a javaslatot.

 

A törvénymódosítás nyomán a településképi törvény új, kétharmados passzusa azt mondta volna ki, hogy választási kampányidőszakon kívül tilos politikai plakátok kihelyezése mind a pártoknak, mind a kormánynak.

Ugyanígy a kampányidőszaki plakátolás – választási eljárási törvénybeli – újraszabályozása is minősített többséget igényelt volna. Utóbbi alapján a reklámok közzétevőinek és a médiahirdetési felületek értékesítőinek kampányidőben mindenkinek azonos áron kellett volna biztosítaniuk politikai plakát elhelyezését kültéri reklámfelületen.

Az eredeti törvényjavaslat indoklásában a fideszes előterjesztők azt írták: indítványuk célja, hogy megakadályozza milliárdosok leplezett befolyásszerzési kísérleteit, és növelje az átláthatóságot, továbbá hogy „egyes pártok ne váljanak a választási kampányaikat korrupt módon finanszírozott üzleti vállalkozások lekötelezettjeivé”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.