Emrényi-ügy: elmarasztalták Magyarországot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely kedden kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették Erményi Lajosnak, a Legfelsőbb Bíróság néhai elnökhelyettesének a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogát azzal, hogy a törvény erejénél fogva idő előtt elmozdították állásából.


A tavaly elhunyt Erményi Lajost 2009 novemberében nevezték ki hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesévé. Megbízatása 2012 januárjában – csaknem négy évvel mandátumának lejárta előtt – a törvény erejévél fogva megszűnt, mivel az új Alaptörvény hatályba lépésével a Legfelsőbb Bíróság megszűnt, annak helybe a Kúria lépett.

A reform keretében, a hatáskörök változása miatt – a kormány igazságügyi reformjait bíráló – Baka András akkori főbíró megbízatása is megszűnt, aki emiatt az EJEB-hez fordult, amely néhány hónappal ezelőtt jogerős ítéletében megállapította, hogy ezáltal emberi jogi jogsérelem érte Baka Andrást.

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

 

A volt elnökhelyettes, aki ezután még hat hónapig, a bírák kötelező nyugdíjazásának 70 évről 62 évre csökkentése nyomán történő „kényszernyugdíjazásáig” a Kúrián dolgozott, alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, a testület azonban elutasította a beadványát, mondván, hogy a bírósági szervezetrendszer teljes körű átalakítása kellő indokul szolgált a korábbi vezetői megbízatás határidő előtti törvényi megszűntetéséhez.

Erményi ezt követően a strasbourgi székhelyű bírósághoz fordult, beadványában felpanaszolva, hogy idő előtti elmozdításával romba dőlt a karrierje, illetve sérült a jó hírneve, ahogyan a társadalmi és szakmai kapcsolatai is.

Elsőfokú ítéletében a strasbourgi bíróság kimondta, az eljárással a magyar hatóságok megsértették az emberi jogok európai egyezményének a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogról szóló 8. cikkét. Az EJEB ítélete szerint a magyar államnak összesen 25 ezer euró (mintegy 7,7 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a panaszos örököseinek.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.