Esküt tett Áder János


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés hétfői ülésén ünnepélyesen esküt tett a köztársasági elnökként újraválasztott Áder János.


Az ünnepélyes eskütételt a történelmi zászlók behozatala és a Himnusz eléneklése után tartották – amelyen a képviselők mellett jelen voltak korábbi közjogi méltóságok is -, ezután a köztársasági elnök aláírta az esküokmányt, majd fogadta a gratulációkat. Ennek során Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője átadott neki egy, a paksi atomerőmű-bővítésről szóló népszavazás mellett érvelő dokumentumot.

Az eskütételen az MSZP képviselői nem vettek részt. Az ünnepség – az újválasztott elnök beszéde után – a Szózattal ért véget.

A parlament március 13-án döntött arról, hogy Áder János – a Fidesz-KDNP jelöltje – lesz az államfő újabb öt évig.

Az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását Áder János köztársasági elnök, ezért az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként.

Áder János az elmúlt hónapok politikai közbeszédéről szólva úgy fogalmazott: meggyőződése, „ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden – akárcsak hallgatólagos – megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk.”

Hozzátette, ha van szándék arra, hogy ne így legyen, akkor az 1867-es kiegyezés olyan történelmi példa, „amiből erőt meríthetünk a cselekvéshez”. Bár Kossuth, Széchenyi, Deák véleménye eltért bizonyos kérdésekben, az nem vitatható, hogy mindig a „haza üdve” lebegett a szemük előtt, és érveiket a másik iránti tisztelet hangján ütköztették.

Áder János egyetértést javasolt abban a három kérdésben, hogy mindannyian Európa polgárai vagyunk, mindannyian a magyar nemzethez tartozunk, és mindannyian tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk. Óva intett attól, hogy a közszereplők családtagjai, főként a gyermekek a politikai diskurzus részei legyenek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.