Fegyházba megy a vállalkozó gyilkosa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla Gál Antalt, aki 2013-ban megölt egy dunaföldvári vállalkozót – közölte az ítélőtábla az MTI-vel.


A másodfokon eljáró bíróság helyben hagyta a Szekszárdi Törvényszék tavaly október 27-én hozott ítéletét.

A közlemény szerint az elsőrendű vádlottat, a 45 éves dunaújvárosi Gál Antal, visszaesőként elkövetett emberölés, kifosztás és magánlaksértés miatt mondták ki bűnösnek.

A per másod- és harmadrendű vádlottját, a szintén dunaújvárosi Szabó Józsefet és Gál Rolandot emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás miatt három-három év börtönre ítélték.

Az ítélőtábla felidézte: Gál Antal és a későbbi áldozat, Molnár Antal üzlettársak voltak, de kapcsolatuk ellenségessé vált, miután a vállalkozó nem teljesítette hárommillió forint átadására tett ígéretét. Gál Antal, aki 2011-ben szabadult emberölés miatt kiszabott börtönbüntetéséből, elhatározta, hogy megleckézteti Molnár Antalt.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A gyilkos 2013. április 30-án éjjel megkérte – a börtönbüntetése alatt megismert – Szabó Józsefet, hogy figyelje a vállalkozó dunaföldvári otthonát, és jelezze, ha egyedül van otthon, majd Gál Roland a helyszínre vitte őt. Gál Antal bemászott a házba, és megfojtotta Molnár Antalt.

A holttestet Gál Antal édesanyjának felújítás alatt lévő dunaújvárosi házához vitték, amelynek pincéjében a gyilkos bebetonozta. Az áldozat maradványait a rendőrség 2016. februárban találta meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.