Fegyházbüntetést kaptak az erőszakolók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen is nyolc, illetve öt év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit és egy nőt az asszony 13 éves lányának sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt kedden a Pécsi Ítélőtábla.


A táblabíróság tájékoztatása szerint az ítélőtábla Makai Lajos vezette tanácsa kedden helybenhagyta a Pécsi Törvényszék július elsején hozott nem jogerős ítéletét, így a döntés jogerőre emelkedett.

A Pécsi Törvényszék első fokon a vádlottakat a szexuális erőszak mellett folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében, a nőt továbbá kiskorú veszélyeztetésében is bűnösnek mondta ki. Az akkori ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek.

A vád szerint az egymással rokonságban álló vádlottak kapcsolatát az is erősítette, hogy mindketten gyülekezeti tagok voltak, bár nem egy vallási közösségben. A férfi 2013-ban hetente látogatta az asszonyt annak pécsi lakásán, ahol a nő kiskorú lánya is lakott. Mintegy fél év alatt bizalmas kapcsolatot alakított ki a nővel, miközben „próbálta jó útra téríteni” a lányt. 

A vádlottak 2014 nyarán megállapodtak abban: a férfi „nevelési célzattal” kikötözi az ágyra a 13 éves lányt és szexuális cselekményeket végez vele, hogy a gyerek ne legyen prostituált, és megtapasztalja azt, hogy milyen érzés, ha elrabolják és megkötözik. A férfi az anya tudatával a lakásban lemeztelenítette a gyereket és a kezeit a falvédőhöz kötözte. A lány ellenkezett, folyamatosan segítségért kiáltott, de az asszony nem ment be a szobába. 

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

Az elsőrendű vádlott azt is felvetette: próbálják ki, mennyi alkoholt tud meginni a kiskorú. A lányt ezért lerészegítették, a férfi pedig „további szexuális cselekményeket végzett” vele a vád szerint, amely azt is tartalmazza, hogy 2014 nyarától októberéig a férfi több alkalommal fogdosta a lányt az anya tudtával. 

Az ügyész korábbi perbeszédében arról beszélt, a tanúk és a sértett pszichológiai szakvéleménnyel alátámasztott vallomásai is azt bizonyítják, hogy a vádlottak szándékegyezségben követték el „a józan ésszel nehezen felfogható” cselekményeket. 

A tavaly február óta előzetes letartóztatásban lévő vádlottak ügyvédjei felmentést kértek. A férfi jogi képviselője akkor közölte, védence az eljárás során következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését. 

A férfi a törvényszéken az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta, és magát „szexuálisan szinte inaktívnak” nevezte. Az anya az eljárás során részben a férfira, részben magára terhelő vallomást tett.

Kovács Attila, a Pécsi Törvényszék bírája az elsőfokú ítélet indoklásában jelezte, közösülés nélkül történt a szexuális erőszak elkövetése. Arról is szólt, a gyermeknek semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy terhelő vallomást tegyen a vádlottakra, ha a bűncselekmény nem történt volna meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.