Feladta magát, előzetesbe került


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája 2017. augusztus 9-én elrendelte K.B. előzetes letartóztatását a Be. 129. § (2) bekezdés b) és c) pontjában írt okból – olvasható a birosag.hu-n. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, házi őrizet elrendelése kényszerintézkedés alkalmazását kérték.


A gyanúsított 2017. augusztus 7-re virradó éjszaka a hajnali órákban egy környei hétvégi házban baltával rátámadt és többször lesújtott az ágyban alvó barátnőjére azzal a szándékkal, hogy az életét kioltsa, elmondása szerint „segítsen a nőnek az öngyilkosságban”. A cselekmény elkövetését követően a helyszínről távozott, majd órákkal később jelentkezett a rendőrségen, ahol a cselekményről bejelentést tett.

[htmlbox jogtar_kepzes]

A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett el, nincs kihallgatható állapotban.

(birosag.hu)
 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

2024. április 12.

Rétvári Bence: hamarosan tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény

Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.