Felfüggesztett börtön az állatkínzónak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végrehajtásában egy évre felfüggesztette a Kaposvári Törvényszék szerdán annak a férfinak a kilenc hónapos börtönbüntetését, aki az egyik kölyökkutyáját megölte, két másikkal pedig végezni akart tavaly nyáron Somogyban – mondta a bíróság szóvivője.


Vadócz Attila a másodfokú, jogerős döntésről elmondta: a 64 éves férfi azután határozta el, megöli a nagyobb kutyája mellett tartott 4-5 hónapos kiskutyáit, hogy az önkormányzat felszólította, gondoskodjon arról, hogy az ebek ne okozzanak több kárt a szomszédoknak, vagy bírságot kell fizetnie.

Az elkövető mindhárom kutya sírját előre megásta, az egyik állatot ásóval agyonütötte, a másikat ütlegelte, majd eltemette őket. A harmadik kutyának sikerült elmenekülnie előle.

Az esetről értesülő és a helyszínre érő rendőrök kiásatták a kutyákat a férfival, megmentve ezzel az egyik életét.

 

A Kaposvári Törvényszék megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Marcali Járásbíróság ítéletét és a vádlottat állatkínzásban mondta ki bűnösnek. A büntetés végrehajtásának felfüggesztésére a férfi büntetlen előélete, személyi körülményei, beismerő vallomása, és annak okán látott lehetőséget, hogy nem tudta: az egyik kutya élt, amikor eltemette.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.