Felfüggesztett börtönre ítélték a kerítésébe áramot vezető férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy idős pellérdi férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe – közölte a bíróság szóvivője.


Barkaszi Attila elmondta: a törvényszék ítéletében a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását négy évre felfüggesztette.

Ismertetése szerint a vádlott 2015 májusában helyezte áram alá a háza előtti kerítést. A helyi önkormányzat időközben döntött a vádlott elhanyagolt, balesetveszélyes kerítésének javításáról; a munkálatok megkezdéséről tájékoztatták a férfit.

A javítást 2016 novemberében végző egyik munkást „megcsípte” a kerítés, amelyet azután a társával együtt megvizsgáltak, de akkor egyikőjüket sem rázta meg az áram. Ez azonban kizárólag a szerencsének volt köszönhető – hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve, hogy az egyik munkás aznap jelentette az esetet a település aljegyzőjének.

A vádlott másnap tudatta az önkormányzattal, hogy a tolvajok miatt vezetett áramot a kerítésbe. Az aljegyző értesítette a rendőrséget, az áramszolgáltató munkatársai pedig áramtalanították a házat – mondta Barkaszi Attila.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.