Felgyújtott 3500 szalmabálát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfi tettével több mint 50 millió forintos kárt okozott. Vádat emeltek ellene.


Jelentős kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy nagykátai férfi ellen, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával több mint 50 millió forintos kárt okozott Baranyában.

A megyei főügyészség az MTI-vel azt közölte: a fuvarozócég sofőrjeként dolgozó vádlott 2017 októberében és novemberében négy helyszínen – Alsónyéken, Csikóstöttösön, Gödrén és Mindszentgodisán – 3500 szalmabálát gyújtott fel.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A tüzekben egy rakodógép is megsemmisült, az okozott kár meghaladta az 50 millió forintot – ismertette a vádhatóság.

A korábban részben ugyanilyen bűncselekmények miatt hosszabb szabadságvesztésre ítélt férfit tavaly novemberi elfogása után előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.