Felmentették, mert nem munkaidőben rúgta meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Miskolci Járásbíróság 2018. április 4-én kihirdetett ítéleteben felmentette a buszvezető foglalkozású vádlottat a közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének vádja alól.


A vádirat lényege szerint 2016. február 26-án a sértett ittas állapotban szállt fel a vádlott által vezetett autóbuszra, majd elaludt. A vádlott a végállomáson észrevette, hogy a sértett nem szállt le a buszról, ezért leszállásra szólította fel. A sértett ennek nem tett eleget, a busz utastere felé indult, majd mégis lelépett a járműről és távozott. A vádlott a sértett után indult, majd a neki háttal álló sértettet két alkalommal a fenekén megrúgta.
 
A bíróság az ügyben több tárgyalást tartott, meghallgatta a vádlottat és a tanúkat. A bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a vádlott pihenő idejében, nem  munkavégzés közben bántalmazta a sértettet, tehát a cselekményt nem közfeladatot ellátó személyként követte el, ezért a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette. 

[htmlbox beszedleiro]

Az ítélet nem jogerős, az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása érdekében fellebbezett, míg a vádlott és védője tudomásul vették a bíróság döntését.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.