Figyel a NAIH a gyermekek jogainak védelmére

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Számtalan veszélyt rejt a kisgyerekek számára az internet világa, emiatt nagyon fontos a védelmük, és ezért állított össze a biztonságos jelenlétükről a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tanulmánykötetet - mondta a NAIH elnöke hétfőn Budapesten.

Péterfalvi Attila az adatvédelem nemzetközi napja (január 28.) alkalmából tartott ünnepségen felidézte: a hatóság kiemelt figyelmet fordít a gyerekek jogainak védelmére. 2013-ban megjelentették a 10-16 évesek internetezési szokásairól szóló Kulcs a net világához! című tanulmánykötetet, és az uniós ARCADES-programhoz csatlakozva pedagógusoknak szóló adatvédelmi kézikönyvet adtak ki. 

Hozzátette: a most megjelent Kulcsocska a net világához! című kiadványukban feltérképezik azokat a veszélyforrásokat, amelyek a tízévesnél fiatalabbak, az óvodások és a kisiskolások magánéletét, adatainak védelmét, ezáltal egészséges fejlődését leginkább károsíthatják.

Hozzátette, a digitális világ számos előnyt kínál a gyermekeknek a tanulás és a világban való eligazodást szolgáló kommunikáció terén, ugyanakkor sok olyan veszélyforrás is jelen van, amely negatívan befolyásolhatja érzelmi-értelmi fejlődésüket. Bízik abban, hogy a gyerek hamarosan az iskolában, tananyagként tanulják az internet tudatos és okos használatát. A tanároknak megkerülhetetlen szerepük van a médiaértés, a médiaetika oktatásában - emelte ki. 

Jelezte: a tanulmánykötet hamarosan letölthető lesz a hatóság internetes oldaláról, a www.naih.hu-ról

A kötet szerkesztője, Sziklay Júlia elmondta, hogy egy felmérés szerint a gyerekek egyre fiatalabb korban ismerkednek meg az internet világával, elsősorban a szülők, de még inkább a nagyobb testvér az, aki az internet világához közelíti őket. A felmérés szerint a magyar szülők tudatosak, próbálják az internettel töltött időt korlátozni, és gyakori a személyes jelenlétük az internetezés alatt. 
 

A kötetben foglalkoznak többek között a tudatos médiahasználatra nevelés fontosságával, a digitális játékok veszélyeivel, a függőség kialakulásával, a modellkedés, a szépségversenyek buktatóival, a "szülői szorongásokkal" visszaélő kuruzslókkal. 

Az ünnepségen elhangzott: az adatvédelem nemzetközi napját az első ilyen tárgyú nemzetközi dokumentum, az Európa Tanács úgynevezett 108-as egyezménye megszületésének évfordulóján ünneplik. Ez az egyezmény négy évtizeden át biztosította az adatvédelem kereteit, szolgált alapul a nemzetközi szabályozásokhoz, de hamarosan felváltja az Európai Unió minden országában alkalmazandó rendelet (GDPR), amely a remények szerint fokozottabban védi a személyes adatokat. 

Péterfalvi Attila átadta a hatóság fennállásának 5., az első magyar adatvédelmi törvény megalkotásának 25. évfordulója alkalmából kiírt pályázat díjait is. A személyes adatok védelméről és az információszabadságról szóló esszépályázaton az állam- és jogtudományi egyetemek hallgatói vehettek részt. 

General Data Protection Regulation -

texts, commentaries and practical guidelines

Az új általános adatédelmi rendelet értelmében a kötelezettségek megsértése esetén akár 20 millió eurós bírság is kiszabható.

Angol nyelvű kommentárunk hasznos segítséget nyújt a felkészüléshez és segít a rendelet nehéz nyelvezetének feldolgozásában. 

Megrendelés >>

 

A hatóság nem adott ki első díjat, a második helyezett Stricz Walter Roland lett, aki az információs jogok magyarországi szabályozásáról írt, a harmadik pedig Szecskó Enikő lett a nemzetbiztonsági adatkezelésről szóló dolgozatával. 

Az adatvédelem nemzetközi napját az Európa Tanács kezdeményezésére 2007-ben, az ET adatvédelmi konvenciója elfogadásának 25. évfordulóján rendezték meg először az Európai Bizottság támogatásával.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • forint

    Jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forint adatkezelési bírságot szabott ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és az egyház központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - jelentette be a hatóság elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

  • adatvédelem

    Adatvédelmi hatósági eljárást indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a T-Systems Magyarország Zrt. által üzemeltett online jegyértékesítési rendszerrel, valamint a MOL Bubi közbringarendszerrel összefüggő adatkezelésekkel kapcsolatban - közölte a hatóság elnöke.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!