Fogházbüntetést kér az ügyészség a buszsofőrre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásával vádolja az ügyészség az iskolabusz sofőrjét. Az ügyészség felhívta az utat kezelő önkormányzatot is arra, hogy tegye biztonságosabbá az utat.


Fogházbüntetést indítványozott a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a buszvezető ellen, akinek a gyanú szerint szerepe van a tavaly szeptemberben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ludastó közelében történt közúti balesetben, amelyben ketten meghaltak, huszonhatan pedig megsérültek.

Zsíros Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője közleményében azt írta, az iskolabuszt vezető férfi ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat. Az ügyész azt indítványozza a bíróságnak, hogy a vádlottat ítélje fogházbüntetésre, tiltsa el a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze a közel 700 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

 

A vádirat lényege szerint az iskolabuszt már több éve vezető vádlott 2016. szeptember 5-én délután autóbusszal szállította haza a diákokat Érpatakra. Az autóbuszon negyvenkilenc tanuló és két pedagógus utazott. A busz Ludastó irányából haladt Geszteréd felé egy olyan úton, ahol 7,5 tonnánál nehezebb járművek nem közlekedhetnek.

Az alig négy méter széles, egyenetlen, oldalról növényzettel benőtt vizes úton a vádlott a megengedett sebességgel haladt, a kanyarok viszont nem voltak beláthatóak a dús növényzet miatt. Az autóbusszal szemben egy kistehergépkocsi haladt, a két jármű egyszerre érkezett egy kanyarba, ahol összeütköztek.

A balesetben a kisteherautó vezetője és egyik utasa a helyszínen meghalt. A buszon két gyerek súlyosan megsérült, húsz diák, a két tanár, a vádlott, valamint a kistehergépkocsi másik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két súlyos sérült esetében szakértői vizsgálat állapítja majd meg, hogy sérülésük okozott-e maradandó egészségkárosodást – tudatta a főügyész.

A vádirat szerint a balesetért a vádlott azért felelős, mert a megengedettnél nagyobb össztömegű járművel közlekedett, sebessége nem felelt meg az út- és látási viszonyoknak, valamint nem vette figyelembe azt, hogy a keskeny úton a padkára kellett volna lehúzódnia ahhoz, hogy a két jármű egymás mellett elférjen. A nyomozás adatai szerint a kisteherautó elhunyt vezetője is felelős a balesetért, azonban vele szemben a rendőrség megszüntette a nyomozást – közölte Zsíros Zsolt.

A főügyész megjegyezte, az ügyészség felhívta az utat kezelő önkormányzatot arra, hogy tegyen intézkedést az érintett úton történő biztonságos közlekedés érdekében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.