Folytatódott a Rogán kontra Juhász per


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kölcsönösen alvilági kapcsolatokkal vádolja egymást a két politikus.


A Fővárosi Törvényszéken folytatódott csütörtökön az a per, amelyet Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetet vezető miniszter indított Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, mert az ellenzéki politikus bűnözőnek nevezte a Facebookon és országos tévécsatornákon.

Rogán Antal nem jelent meg a tárgyaláson, amit az ügyvédje azzal indokolt, hogy Juhász Péter „manipulálttá alacsonyította” az eljárást, és ebben Rogán Antal nem kíván részt venni.

A miniszter közjegyző által hitelesített nyilatkozatot juttatott el a bírósághoz, amelyben úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri Portik Tamást, üzleti kapcsolatban nem állt vele és pénzt soha nem kapott tőle, az ingatlanok értékesítésénél pedig jogszerűen járt el.

Rogán Antal ügyvédje ugyanakkor azt mondta, hogy Juhász Péter még a büntetés-végrehajtási intézetben is információkkal láthatta el Portik Tamást. Közölte: sajtóhírek szerint Portik keresztlányával is tartotta a kapcsolatot. Mindezek alapján Juhász Péternek megvolt a lehetősége, hogy befolyásolja Portikot, vagyis az alperes által felállított „kártyavár” összeomlott.

Azzal kapcsolatban, hogy Rogán Antal nem jelent meg a tárgyaláson, az ügyvéd azt mondta, ez csupán a nyilatkozatételről történő lemondást jelenti.

Juhász Péter a vádakat határozottan cáfolta. Mint mondta, a folyamatban lévő tárgyaláson kívül soha semmilyen formában nem találkozott és nem állt kapcsolatban Portik Tamással. Portik soha nem tett szolgálatot neki és ő sem Portiknak.

Ugyanakkor korábbi kijelentéseit megismételve azt mondta, hogy bűnözőkön keresztül lopták ki a pénzt az V. kerületből, és ennek kapcsán már számos büntető eljárás indult önkormányzati tisztviselők ellen.

Az alperes ügyvédje úgy vélekedett, hogy szeptember elejétől mocskolódó sajtókampány indult Juhász Péter ellen, amelynek kapcsán az ellenzéki politikus már több mint tíz sajtópert indított. Ezek során cáfolni fogja a rágalmakat.

Ugyanakkor a per kezdetétől kérték, hogy Rogán Antal személyesen számoljon be arról, milyen kapcsolatban állt Portikkal, ám a miniszter nem jelent meg a tárgyalásokon – mondta az ügyvéd. Hozzátette: az alperesnek esélye sincs manipulálni a tárgyalást.

 

A tárgyalás végén a bíró felhívta a figyelmet, a perben nem bizonyító erejű, hogy a sajtóban milyen nyilatkozatok születnek. A bíró a következő tárgyalást 2017 január 10-ére tűzte ki.

Rogán Antal képviselője indítványozta Menyhárt Attila, Portik Tamás egykori rabtársának a meghallgatását is, ám ehhez Juhász Péter és védője nem járult hozzá.

Ugyanakkor az M1 aktuális csatorna riporterének a férfi a bírósági folyosón azt mondta: Portik többször hangoztatta, hogy Juhász az ő embere és ő adja neki az utasításokat. Azért szponzorálja Juhászt, hogy a jelenlegi rendszert megbuktassa – tette hozzá.

Menyhárt Attila elmondta: Portik közölte vele, hogy Juhász Péter mikor melyik televíziós műsorban szerepel majd, kit fog támadni, és arra kérte, számoljon be neki az ellenzéki politikus nyilatkozatairól, akcióiról. Portik Tamás azért használja Juhász Pétert, mert az ellenzék egyik leghangosabb emberének tartja, aki tud olyan kalamajkát csinálni, amivel árt a jelenlegi politikai rendszernek. Portik Tamás ugyanis nem a most hatalmon lévő politikusokkal ápol jó kapcsolatot – közölte a volt cellatárs. Olyanok a politikai kapcsolatai, hogy neki ez a jelenlegi rendszer nem jó – tette hozzá.

Juhász Péter a tárgyalást követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Rogán Antal azzal, hogy nem jelent meg a tárgyaláson, beismerte: nem hajlandó válaszolni a kérdésre, milyen viszonyban volt Portik Tamással, aki állítása szerint 10 millió forintot adott át a miniszternek. Lehetősége lett volna, hogy megvédje magát, de nyolc tárgyalás közül egyre sem jött el – tette hozzá. Ezzel egyértelműen bizonyítottá vált, hogy kapcsolatot ápolt bűnözőkkel – mondta Juhász Péter.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.