Formális a jogállam a Maldív Köztársaságban?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A maldív hatóságok 56 jogász tisztségét függesztették fel, mert aláírtak és megpróbáltak benyújtani egy olyan beadványt a legfelsőbb bírósághoz, amely a jogrendszer tiszteletben tartását kérte.


A petícióban az ellenzéki politikusokkal szemben indított bírósági eljárásokban elkövetett jogsértésekre hivatkoztak. Az igazságügyi minisztérium azonban jogellenesnek minősítette a kezdeményezést, mivel az álláspontjuk szerint az igazságszolgáltatási rendszer befolyásolására irányul és jogszerűtlenül akarja megváltoztatni a bírósági eljárásokat és előírásokat.

A felfüggesztés a Maldív köztársaságban praktizáló jogászok egyharmadát érinti. Az igazságügyi minisztérium azonban nem biztosított semmilyen jogorvoslati lehetőséget a döntéssel szemben. A korábbi igazságügy-miniszter ellenezte a jogászok felfüggesztését.

A maldív jogállam folyamatos leépülése látványos az elmúlt években, mióta az ország új elnöke hivatalba lépett. Először a politikai menekülteket érintette hátrányosan, amikor a hangos ellenállás ellenére mégis életbe léptette a rágalmazás büntetőjogi szankcionálását. Ennek értelmében bírsággal és börtönbüntetéssel sújtható a cselekmény elkövetője. Az ENSZ szólásszabadságért felelős jelentéstevője David Kaye figyelmeztető jelentésben foglalt állás a maldív parlament által elfogadott törvénnyel szemben.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa tiltakozását fejezte ki, amikor a maldív legfelsőbb bíróság vád alá helyezte a maldív emberi jogi bizottság öt tagját.

2014 februárjában az ENSZ bírák és jogászok függetlenségét vizsgáló jelentéstevője azt állapította meg, hogy a bírák és a jogászok nem tekinthetők teljesen függetlennek a külső befolyástól és felhívta az ország vezetését a hatalmi ágak elválasztásának betartására. A jelentéstevő elsősorban a törvényhozás és az igazságszolgáltatás összefonódását állapította meg.

2013-ban pedig a legfelsőbb bíróság függesztette fel harmadszorra az elnökválasztást.

(jurist.org)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.