Gyereket raboltak ki Miskolcon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy 9 éves gyermeket rabolt ki Miskolcon két férfi, ellenük rablás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.


A tájékoztatás szerint az eset még 2017. januárjában történt Miskolcon az Avasi lakótelepen, a két férfi, hogy megszerezze a fiú mobiltEgy 9 éves gyermeket rabolt ki Miskolcon két férfi, ellenük rablás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság kedden.elefonját, a földre teperte a gyereket. A telefont eladták, a pénzt pedig elköltötték.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.