Gyermektől és rokkanttól rabolt – előzetesben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben kifosztás és lopás miatt indult büntetőeljárás, olvasható a birosag.hu-n.


A gyanúsítás szerint a terhelt Köröm településen a kulcsra nem zárt ajtón keresztül jutott be abba a lakóházba, ahol csak a 10 éves sértett volt otthon, akitől elvett 700.- forintot, majd fellökte őt és elhagyta a helyszínt. Másnap egy másik családi házba ment be a gyanúsított, ahol a teraszról vett el egy pár papucsot. A terhelt a legutóbbi elkövetése alkalmával, 2017. augusztus 21-én a sértett sajóhídvégi családi házába ment be, ahol a mozgásképtelen férfi ágya mellett fél méterre található asztalról vette el mobiltelefonját. A sértett kiabálni kezdett, ekkor a gyanúsított a sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva az ágyhoz lépett, és arcon ütötte, majd távozott a házból.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

A bíróság szükségesnek látta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mert a gyanúsított jövedelemmel nem rendelkezik, hasonló jellegű vagyon elleni cselekmények elkövetése révén biztosítja megélhetését, vele szemben a fenti cselekmények megvalósítása után újabb büntetőeljárás indult, ezért tartani lehet attól, hogy ismét bűncselekményt követne el. A bíróság végzése nem jogerős, azzal szemben a gyanúsított fellebbezett.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.