Gyermekjogok hete kezdődik Salgótarjánban

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A közösségi média, a digitális önvédelem köré szervezték a programokat a Gyermekek jogainak hetén Salgótarjánban november 14. és 20. között - közölte a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (SITI) vezetője.

Miklós Rea elmondta: a programokon például azzal foglalkoznak, hogy áldás vagy átok-e a virtuális világ, vádlottak padjára kerüljön-e a Facebook. A közösségi médiában történő kiteljesedésről, az "énmárkáról" szóló beszélgetés vendége lesz Lakatos Levente író, újságíró, blogger. Az öreg kontinens Y generációjáról, a továbbtanulásról, a nyelvtanulásról, munkavállalásról, az ösztöndíjrendszerről szóló eszmecserére pedig Zupkó Gábort, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetőjét hívták meg.

A digitális önvédelemről két napon is szó lesz: kedden a közösségi oldalak lehetőségekről, illetve veszélyeiről és a biztonságról szerveznek beszélgetést, csütörtökön pedig két salgótarjáni iskolát vonnak be interaktív foglalkozásba arról, hogy miként legyenek a diákok ellenállóbbak a közösségi média kihívásaival szemben,

A könyvtárban bemutatják, hogyan szerepel Nógrád megye és Salgótarján a virtuális világban, iskolai kiscsoportos műhelyekben pedig bulikat terveznek a jó példák bemutatásával.

Kommentár a gyermekvédelmi törvényhez

Új jogintézmények jelentek meg, illetve rendszerszintű átalakításokra került sor mind az ellátórendszerben, mind a gyámügyi eljárásban.

A kommentár sok hasznos és naprakész információval szolgál a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokat, intézményeket fenntartó szerveknek, valamint a gyámhatósági eljárásokban érintetteknek.

Megrendelés >>

 

Hagyományosan megtartják a fiatalok fogadóóráját, amelyen általános és középiskolások találkoznak a város vezetőivel, Fekete Zsolt polgármesterrel, Huszár Máté és Dániel Zoltán alpolgármesterrel, akik az önkormányzati ösztöndíjrendszert is bemutatják.

A 20-ai zárónapon a József Attila Művelődési központ színháztermében tűzik műsorra az Üzenet a biztonságért című táncprodukciót, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága felkérésére készített az Üzenet Táncszínház. A táncjelenetek témái a diszkóbaleset, az iskolai kiközösítés, a drog, a gyermekbántalmazás. A bemutatott problémákról szakemberek beszélnek a táncok közben a gyerekeknek.

Salgótarján 1997-ben csatlakozott a francia parlament felhívásához, amely ünnepnappá nyilvánította november 20-át, az ENSZ gyermekjogi egyezménye elfogadásának napját, a Gyermekek jogainak hetét azóta minden évben megrendezik a nógrádi megyeszékhelyen.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!