Háborús bűncselekmények Kamerunban?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Amnesty International frissen kiadott jelentésében azzal vádolja Kamerunt, hogy kínozza a Boko haram terrorszervezet elfogott támogatóit.


Az emberi jogi szervezet szerint foglyok százain találtak harapás- és fulladásnyomokat, néhányukat pedig halálra kínozták mialatt az állami hatóságok fogságában voltak. Az Amnestí International összesen 101 titkos fogvatartásról és kínzásról számolt be, amely az elémúlt négy év során történt. Alioune Tine, az Amnesty International Régió Igazgatója szörnyű háborús bűncselekménynek minősítette a kínzásokat. Az emberi jogi szervezet amerikai és francia katonák után is vizsgálódott, akik érintettek lehetnek a kínzásokban, valamint felhívta az USA és Franciaország figyelmét, hogy haladéktalanul vizsgálják ki katonáik esetleges érintettségét.

Kamerunnak sok problémát okoz a Boko Haram terrorista csoport elleni küzdelem. Tavaly júliusban az Amnesty International számos emberi jogi problémát tárt fel, amelyet a kameruni hatóságok az iszlám terrorszervezettel szembeni harc során követtek el. Kamerun az elkövetett emberi jogsértésekkel a Boko Haram tetteire kívánt válaszolni, mivel a terrorszervezet múlt szeptemberben az Amnesty International jelentése szerint 400 civilt ölt meg Észak-Kamerunban.

(jurist.org)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.