Halálos áldozata is van a kenyai tüntetéseknek

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A Kenyai Nemzeti Emberijogi Közösség jelentése szerint 24 ember halt meg a kenyai elnök, Uhuru Kenyatta újraválasztását követő tüntetésekben.

A jurist.org cikke szerint a kenyai rendőrség éles lövedékeket és könnygázt vetett be a tüntetések feloszlatása érdekében, amely a hatóságok szerint csak tüntetésnek álcázott fosztogatás és rombolás volt. A tüntetők viszont azt állítják, hogy választási csalás történt, és, hogy a közvélemény-kutatások alapján Raila Odinga győzelmét mutatták. A szavazatokat újraszámolták, azonban a kenyai legfőbb választási hatóság a Választási Vizsgáló Csoport nem talált a választási csalásra utaló bizonyítékot.

Ennek ellenére az Amnesty International felszólította a kenyai hatóságokat, hogy vizsgálják ki a kenyai rendőrségnek a tüntetés feloszlatásával kapcsolatos intézkedéseit, valamint emlékeztettek, hogy „mindenkinek joga van a békés tüntetéshez és nem érhet senkit hátrány, sérülés, illetve nem veszítheti életét ezen jogának gyakorlása során.”

A mostanihoz hasonló eset már a 2007-es választások idején is történt, akkor Raila Odinga szintén választási csalásra hivatkozott, amely lázadáshoz vezetett és végül 1200 ember vesztette életét.

Novemberben az ENSZ emberi jogi szakértői azzal vádolták Kenyát, hogy Nairobiban erőszakkal léptek fel a korrupcióellenes tüntetőkkel és újságírókkal szemben. Szintén tavaly a Nemzetközi Büntetőbíróság azzal vádolta meg Kenyatta elnököt, hogy emberiség ellenes bűncselekményeket követett el a választásokat követő tünetések során, azonban a vádemelést elhalasztották, mert nem volt elegendő bizonyíték.

A csalás esélyét jelentősen növelte, hogy Kenyatta elnök olyan jogszabályt vezetett be januárban, amely lehetővé tette a papír alapú szavazást abban az esetben, ha nem működik az elektronikus szavazórendszer.

Februárban az ENSZ emberi jogi szakértői felszólították Kenyát, hogy hagyjon fel az emberi jogvédő csoportok zaklatásával annak érdekében, hogy megőrizzék a közelgő választások tisztaságát.

Idén márciusban pedig egy jogvédő csoport sürgette a rendőri intézkedések és megfigyelések felülvizsgálatát. A kivizsgálás azért vált szükségessé, mert a jogvédők lefolytattak egy vizsgálatot, amely azt mutatta, hogy súlyos emberi jogsértések történhettek.

(jurist.org)

Jogászvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!