Handó: a magyar bírósági szervezet jól teljesít

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A magyar bírósági szervezet európai összehasonlításban is jól teljesít, országszerte csak néhány tucat esetben fordul elő, hogy sokáig tartanak a perek - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH)  elnöke pénteken Szekszárdon.

Handó Tünde a Szekszárdi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón hozzátette: Olaszországban például egy átlagos polgári per időtartama az elsőfokú bíróságokon 956, míg Magyarországon 189 nap.

A bírósági szervezet elnöke Tolna megyei járásbíróságok példáját említette, ahol tavaly az ügyek 75 százaléka hat hónapon, 92 százaléka pedig egy év alatt befejeződik, és csak 3,9 százalékuk zárul két éven túl. A mutatók az ország többi bíróságán is javulnak - jegyezte meg.

Handó Tünde eredménynek nevezte, hogy nem történt tavaly visszaesés a bíróságok mutatóiban tavaly, annak ellenére, hogy három nagy kódex - a polgári és a közigazgatási perrendtartás, valamint az új büntető törvénykönyv - lépett, illetve lép hatályba, amire fel kellett készülniük a bíráknak.

Az OBH elnöke kifejtette: a bírósági szervezet a szolgáltató bíróság jegyében igyekszik megvalósítani azt, hogy az ügyfelek jobban hozzáférjenek ügyeikhez. Ennek egy példája az ügyfélközpontok, amelyek közül az elsőt a múlt héten Egerben adták át; itt más helyszínen folyó eljárásokba is betekinthetnek az ügyfelek.

Jogászvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

 

Elmondta azt is, hogy tavaly a középiskolások számára indított Nyitott bíróság programnak országszerte 58 710 résztvevője volt. "Azt reméljük, hogy a programmal hozzá tudunk járulni a jogismeret fejlesztéséhez" - fogalmazott.

Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke ismertette: 2017-ben az előző évinél 6,9 százalékkal több, összesen 23 570 ügy érkezett a Tolna megyei bíróságokra. Kevesebb volt a peres ügy, ugyanakkor emelkedett a végrehajtási, a cégtörvényességi ügyek száma, és kétszer annyi nem peres, közigazgatási ügy érkezett a bíróságokhoz.

Szólt arról, hogy 2017-ben Tolna megyében egy bíró mondott le tisztségéről, és további egy bíró jogviszonya nyugdíjazás miatt szűnt meg. A 2017-es alapilletmény emelésnek köszönhetően a bírák illetménye 15,76 százalékkal, az igazságügyi alkalmazottak illetménye átlagosan 27,1 százalékkal nőtt Tolnában.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!