Handó Tünde párbeszédet kezdeményez az OBT tagjaival


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OBT törvényes működéséhez nemcsak 15 tagra van szükség, hanem arra is, hogy ezek a tagok az egyes ítélkezési szinteket a sarkalatos törvényben meghatározott számban képviseljék.


Az OBH elnöke fontosnak tartja a párbeszédet a bírósági szervezetben működő szereplők között, ezért még az ítélkezési szünet előtt gondoskodik a póttagválasztó összbírói értekezletek összehívásáról. A törvényes működés helyreállításáig pedig együttműködést kezdeményezett az OBT meglévő tagjaival. 
A bírósági szervezet működéséről szóló tájékoztatók továbbra is elérhetőek a bíróság központi internetes, illetve intranetes oldalain.
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.