Handó Tünde: sikeres a bírósági szervezet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A független bírósági szervezet a magyar államszervezet egyik legsikeresebb ágazata – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken a Miskolci Törvényszéken tartott sajtótájékoztatón.


Handó Tünde a törvényszék összebírói értekezletét megelőző tájékoztatón úgy fogalmazott: úgy kellett és kell eredményeket elérni, úgy kell a társadalom és az ügyfelek számára igazolni, hogy „méltók vagyunk a megbecsülésre és bizalomra, hogy mindeközben az ítélkezési munkában a bírók szabadsága érinthetetlen maradjon”.

Az OBH elnöke arról is szólt, hogy az elmúlt négy évben több ügyet fejeztek be a bíróságok, mint amennyi érkezett. Az elmúlt évben csaknem másfél millió ügy érkezett az ország bíróságaira, nem növekszik az ügy-hátralék, „képesek vagyunk feldolgozni azokat az ügyeket amelyek érkeznek, sőt annál többet”.

Ma már az ügyek 26 százaléka járásbírósági szakban, gyorsított eljárás keretében zajlik, néhány napon vagy néhány hónapon belül ítélet születik, és ennek meghatározó jelentősége van – tette hozzá.

Szólt arról, hogy a szolgáltató bíróság program keretében a kedvező eredményeket az idei évre átnyúlóan is megerősítették. Azt mondta, hogy a két éven túli ügyek 26 százalékkal csökkentek országosan, és a Miskolci Törvényszék e tekintetben kiemelkedett a maga több mint 40 százalékos arányával.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

Ezek az eredmények uniós szinten is jelentősek, ezt igazolja az igazságügyi eredménytábla – mondta, hozzátéve: az ítélkezés hatékonyságára vonatkozó mutatók szerint a tagállamok első harmadában van Magyarország, „ez egy óriási dolog”.

Megemlítette azt is, hogy egy korábbi felmérés szerint a megkérdezett magyar állampolgárok majdnem kétharmada nagyon jónak gondolta a bíróságok működését, ugyanakkor 2016-ben a válaszadóknak már 83 százaléka gondolta így. Ehhez az kellett és kell, hogy az ítélkezési munka időszerűsége és minősége megfelelő legyen – tette hozzá Handó Tünde.   

Sisák Péter, a Miskolci Törvényszék elnöke azt mondta: 2015 a törvényszék és bíróságai működésében kiegyensúlyozott volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A törvényszék 165 tagú bírói kara képzett, stabil, a bírák kétharmadának 15 évnél több szakmai gyakorlata van, ennek is köszönhető, hogy az ügyeket „ésszerű időn belül és magas színvonalon fejezzék be”. A törvényszék bíróságai tavaly 92 804 ügyet fejeztek be, 377-el többet, mint amennyi érkezett, és jelentősen csökkent a két éven túli ügyek száma. Ezzel az eredménnyel a Miskolci Törvényszék az ország bíróságai közül a második helyen áll – közölte.

A törvényszéken és bíróságain a peres ügyek 72,7 százalékát hat hónapon belül, csaknem 91 százalékát pedig egy éven belül befejezték – ismertette Sisák Péter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.