Hét év gyilkossági kísérletért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több éven át tartó bántalmazás ért majdnem tragikus véget. Az ítélet jogerős.


Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kőteleki férfit, aki 2012-ben egy kábelből készített hurokkal megpróbálta megfojtani a feleségét.

A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 36 éves vádlottat.

A férfi és a nő 1998-ban házasodott össze, a kapcsolatuk azonban megromlott, az asszony a gyermekeivel hosszabb-rövidebb időre elköltözve próbálta jobb belátásra bírni férjét, aki gyakran bántalmazta őt.

2012-ben az akkor már ötödik gyermekével terhes nő a verések miatt tarthatatlannak ítélte a helyzetet, ezért a családgondozó segítségével Budapestre menekült. Az asszony ötödik gyermeke is a fővárosban, egy anyaotthonban született. Májusban a vádlott megtudta, hol él a családja, Pestre ment, és a sértett akarata ellenére az öt gyermek közül hármat a szülei kőteleki házába vitt.

Júniusban az asszony a Jász-Nagykun-Szolnok megyei községbe utazott, hogy meglátogassa gyermekeit, de a férfi ezt megtudta, az utcán rátámadt, és elvette négy hónapos csecsemőjét. A nő ezt követően a hatóságokhoz fordult, valamint kezdeményezte a házasság felbontását.

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>

Az asszony 2012. június 28-án ismét a faluba utazott, ahol a férfi megfenyegette, elvitte őt a gyerekeihez azzal, hogy „még utoljára nézze meg őket”. Öt percet tölthetett a nő a gyermekeivel, majd a férj a félkész házába hurcolta az asszonyt, ahol egy ablaktalan, sötét szobában kábelből csúszóhurkot készített, azt a nő nyakára tette, és folyamatosan szorította. A 3-4 perces fojtogatásnak az vetett véget, hogy a férfi testvére bezörgetett az épületbe. A vádlott ráparancsolt a nőre, hogy ne merjen senkinek szólni a történtekről, de az asszony Budapestre visszaérve feljelentést tett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.