Hiteles elektronikus postafiók a Perkapu helyett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új szolgáltatással bővült az elektronikus ügyintézés a közigazgatásban. 2017. október 28-tól a NISZ Zrt. bevezette új hiteles elektronikus postafiók-szolgáltatását


Az eddigi – www.magyarorszag.hu weboldalon elérhető – tárhelyszolgáltatás december végéig az új szolgáltatással párhuzamosan is használható.

[multibox]

2018. január 1-től kizárólag az új postafiók-szolgáltatás lesz elérhető a https://tarhely.gov.hu weboldalon, mely egységes felületet, tárhelyet biztosít az állampolgárok, a Hivatali kapuval és a Cégkapuval rendelkezők számára.

A szolgáltatás az alábbi újításokkal és ügyintézési folyamatok támogatásával biztosítja a felület használatát:
– Új, modern, webmail jellegű felület, mely már az új trendeknek megfelelően mobileszközökre optimalizáltan működik.
– A jelenleg csak Ügyfélkapu-azonosítással igénybe vehető tárhely ezentúl minden az állam által biztosított azonosítási szolgáltatással használható.
– A tömeges dokumentumletöltés funkció a tartós tárból is elérhető.
– 2018. január 1-től megszűnik a Perkapu, dokumentumot fogadni és küldeni már nem lehet, de a Perkapuból még letölthetők lesznek a korábban érkezett dokumentumok

A december végéig tartó párhuzamos működés miatt a https://tarhely.gov.hu címről azonosítás után elérhető új felület a régi szolgáltatással megegyező háttérszolgáltatásokon alapszik, így az új felülten letöltött, vagy törölt dokumentumok a régi tárhelyen is kézbesítetté, vagy töröltté válnak.

Figyelem! Az új, KAÜ-azonosítással (Központi Azonosítási Ügynök) elérhető felületen a munkamenet eltér az eddig megszokottól:
Az Ügyfélkapu-munkamenet a bejelentkezéstől számított inaktivitási időt veszi figyelembe (30 perc). A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) munkamenet élettartama azonban ennél jóval hosszabb, a bejelentkezéstől számítva 240 perc, aktivitástól, azaz az oldalon végzett tevékenységtől függetlenül.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben bejelentkeztünk az Ügyfélkapun, és 30 perce nem végeztünk semmilyen műveletet az oldalon, de a KAÜ 240 perces élettartam még nem járt le, a rendszer ugyan figyelmeztet a munkamenet lejártára, de munkánkat a 30 perc leteltével anélkül folytathatjuk, hogy ismételten meg kellene adnunk az azonosítót. Amennyiben a bejelentkezésünk óta már eltelt 240 perc, abban az esetben – tevékenységünk folytatásához – a rendszer újbóli azonosítást kér.

A NISZ felhívta a figyelmet, hogy amennyiben nem kívánjuk tovább használni a szolgáltatást, – adataink biztonsága védelmében – ne a böngészőablakot zárjuk be, hanem mindig kattintsunk a Kijelentkezés gombra.

(bpugyvedikamara.hu)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.