Így alakítható az osztalékfizetés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ügyvédi irodánál el lehet-e térni az ügyvédi irodába bevitt vagyoni hányaddal arányos osztalékfizetéstől? 


Az ügyvédi irodákra vonatkozó szabályokat az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény tartalmazza, amelynek 67. § (1) bekezdése szerint az ügyvédi iroda jogi személy. A polgári törvénykönyvrőlszóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:3. § (2) bekezdése értelmében a jogi személy általános szabályait (és nem a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat) megfelelően alkalmazni kell az ott nem szabályozott típusú jogi személyekre. Így a Ptk. 3:4. § (1) bekezdése – amely szerint a jogi személy létrehozásáról a személyek szerződésben, alapító okiratban vagy alapszabályban szabadon rendelkeznek, a jogi személy szervezetét és működési szabályait maguk állapíthatják meg – vonatkozik az ügyvédi irodákra is.

Nemzetközi jog

A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben.

További információ és megrendelés >>

Ennek alapján az ügyvédi irodák – a hitelezővédelemre, számvitelre, adózásra vonatkozó jogszabályi keretek között – maguk határozhatják meg az osztalék kifizetésére vonatkozó szabályokat. Vagyis az ügyvédi irodák esetében, ellentétben a gazdasági társaságokkal, a bevitt vagyoni hányadtól eltérő mértékű osztalékfizetésre is van lehetőség, ha az ügyvédi iroda tagjai a Ptk. 3:4. § (1) bekezdése szerint így rendelkeznek.

[Ptk. 3:3. § (2) bekezdése, 3:4. § (1) bekezdése]

(Új Jogtár)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.