Ingyenes jogsegély a munkaerőpiaci szereplőknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ingyenes jogi tanácsadás az ország hat fejlődő régiójában érhető el. 


Az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány támogatásával elindult az ingyenes jogi tanácsadás (JOGpont) a munkaerőpiaci szereplők számára az ország hat fejlődő régiójában – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

Elmondta, hogy a júliusban indult hároméves programban régiónként mintegy 570-580 millió forint áll rendelkezésre.

Hozzátette: a munkaadói és munkavállalói konzorciumi formából működő program célja a jogszerű foglakoztatás segítése,  terjesztése, a jogi tanácsadás mellett várhatóan novemberben elindul a közvetítői és döntőbírói szolgáltatás is, amely a magyar kormány támogatása révén Közép-Magyarországon is igénybe vehető lesz.

Palkovics Imre kiemelte: a hat fejlődő régióban bárki igénybe veheti az ingyenes jogi tanácsadást munkajog, társasági jog, szervezetek működését érintő szabályok, adó- és társadalombiztosítás területen.

 

Az ingyenes jogsegély szolgáltatás nem jelent jogi képviseletet, a személyes tanácsadáson felkészült jogászok várják az érdeklődőket, ezen kívül telefonon és online is működik a rendszer.

Zs.Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP) elnöke elmondta, hogy a program indulása óta eltelt két hónapban jelentős érdeklődés mutatkozott a lehetőség iránt, a hozzájuk tartozó régióban közzé teszik a Coop-áruházakban a tanácsadói irodák helyét, előadásokat szerveznek, hogy akik nem tudják megfizetni az ügyvédi szolgáltatások árát, azok is információhoz jussanak.

Németh László, a Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke beszámolt arról, hogy a programban szövetségük az Észak-Alföldön 26 településen 31 irodát működtet, júliusban 199, augusztusban 600 hozzájuk fordulóknak adtak jogi tanácsot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.