Járatkésés: EuB-ítélet a kártalanításról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A repülőgép jelentős késésével összefüggő kártalanítási jog vonatkozik az unión kívüli országokba tartó, és unión kívüli átszállást is magába foglaló járatokra is egységes foglalás esetén – közölte döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.


A luxembourgi központú uniós törvényszék indoklásában aláhúzta, egy unión kívüli országban tett átszállás nem változtat azon az uniós szabályon, hogy a két vagy több légi járatot magában foglaló utazást egyetlen, közvetlenül csatlakozó járatnak kell tekinteni.

Az ügy előzménye, hogy egy német utas Berlinből casablancai átszállással a szintén marokkói Agadirba utazott. Az átszállásnál adódott problémák miatt egy későbbi repülőgéppel, négy órás késéssel érkezett a végső célállomásra.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

 

Az uniós bíróság megállapította, amennyiben az utazás kiinduló repülőtere uniós országban található, egységes foglalás esetén akkor is vonatkozik a kártalanítási jog az unión kívüli célállomásra tartó utasra, ha a késés nem uniós országban történt átszállása miatt következett be.

Amikor tehát egy egységes foglalás két – vagy akár több – légi járatot foglal magában, azokat egyetlen szállításként kell figyelembe venni az utasokat megillető kártalanítási jog szempontjából. Ezeket a járatokat egyetlen közvetlenül csatlakozó járatnak kell tekinteni – közölte a bíróság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.