Jelentősen csökkent a bíróságok ügyhátraléka

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az Országos Bírósági Hivatal (továbbiakban: OBH) közzétette a bíróságok országos forgalmának 2016. I. félévére vonatkozó adatait, összehasonlításként pedig a 2015. I. félévi adatokat is ismertették. Az OBH által készített kimutatásból megállapítható, hogy a bíróságok ügyhátraléka a legtöbb bírósági szinten jelentősen csökkent, annak ellenére, hogy az újonnan indított ügyek száma is emelkedett.

Bíróságok összesített ügyforgalma

A teljes bírósági ügyforgalom tekintetében 2015. I. félévéhez képest az ügyérkezés 4,3%-kal, a befejezés 4,4%-kal, a folyamatban maradt ügyek száma pedig 6,2%-kal csökkent. A befejezett ügyek száma 2015. I. félévéhez hasonlóan 3%-kal haladta meg az érkezések számát.

bírósági ügyforgalom

Bíróságok peres ügyforgalma

A bíróságok peres ügyforgalmának adatai azt mutatják, hogy az ügyérkezés jelentősen, 8,5%-kal, a befejezett ügyek száma 3,5%-kal, a folyamatban maradt ügyek száma pedig 3,1%-kal emelkedett. A befejezések száma azonban az ügyérkezés-emelkedés ellenére is 5,9%-kal haladta meg az érkezésekét.

Peres ügyforgalom

Ügyérkezés és befejezés alakulása az összes ügy tekintetében

Az adatokból megállapítható, hogy a Kúria kivételével valamennyi bírósági szinten a befejezés meghaladta az érkezést: a legmagasabb arányban a közigazgatási és munkaügyi bíróságoknál érzékelhetőek ezek az adatok, ahol 9,2%-kal több ügyet fejeztek be, mint amennyi érkezett. Említést érdemelnek még az ítélőtáblák, amelyek 6,9%-kal több ügyet zártak le, mint amennyi hozzájuk beérkezett.

ügyérkezés és befejezés

Peres ügyérkezés és befejezés

Az érkezett és befejezett peres ügyek esetében, az ítélőtáblán a befejezett peres ügyek száma 17,8%-kal haladta meg az érkezett ügyek számát. A közigazgatási és munkaügyi bíróságoknál a befejezett ügyek mutatója 11,9%-kal haladja meg az érkezett ügyek számát.

Folyamatban lévő ügyek alakulása 

Az időszak végén folyamatban lévő ügyek száma a Kúria és törvényszékek másodfokú ügyeit leszámítva minden ítélkezési szinten jelentősen csökkent.  Az ítélőtáblák esetében 2015. I. félévéhez képest 13,5 %-os a csökkenés valamint a befejezések száma 6,9%-kal haladta meg az érkezések számát.

ügyhátralék

(birosag.hu)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!