Jogellenesen fényképeztek a Momentum rendezvényén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) állampolgári bejelentés érkezett arról, hogy a „Komáromban a Momentum” elnevezésű politikai rendezvényen a résztvevőkről jogellenes módon készítettek egyedi azonosításra alkalmas fényképfelvételeket.


A NAIH állásfoglalása szerint a fényképeket készítő személy a résztvevőket több szögből is lefényképezte mobiltelefonjával. A Momentum egyesület egyik tagja megkérdezte a jogellenes felvételeket készítő fotóstól, hogy milyen célra kívánja felhasználni a fényképeket, azonban a felvétel készítője nem válaszolt, ezért az egyesület tagja felszólította őt, hogy kérjen engedélyt a jelen lévő személyektől a felvételek készítésére. Erre a felszólításra Ön annyit válaszolt, hogy „azt fotóz le, akit akar”.

[multibox]

A NAIH a fenti tényállással kapcsolatos állásfoglalásában hivatkozott a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvényre és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényre (Ptk.) és tájékoztatta a felvételeket készítő személyt, hogy elsősorban a sajtó munkatársai, fényképfelvételeket (tömegfelvételt) készíthetnek, és beszámolhatnak a nyilvános rendezvényekről. Ezeket a felvételeket a sajtó az érintettek személyiségi jogaira figyelemmel nyilvánosságra hozhatja.

A rendezvényekről a magánszemélyek is készíthetnek fényképfelvételeket az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) és a Ptk. rendelkezéseinek betartásával.

A fényképek készítését a Ptk. 2:48. § (1) bekezdése úgy szabályozza, hogy a „képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges.” A Ptk. ezen rendelkezése összhangban van az Infotv. előírásaival, amely az adatkezeléshez (például a fénykép készítéséhez) az érintett hozzájárulását követeli meg.

A NAIH kiemeli, hogy az esemény egy politikai rendezvény volt, ezért a résztvevők jelenlétére vonatkozó információk az Infotv. szerint politikai véleményre vonatkozó különleges adatnak minősülnek, amely adatok kezeléséhez az érintett írásbeli hozzájárulása szükséges.

 

A Hatóság állásfoglalásában kitér a fénykép készítésének körülményeire, valamint megjegyzi, hogy a politikai rendezvények készített, a résztvevők egyedi azonosítását lehetővé tevő fényképek készítése és tárolása nem egyeztethető össze az Infotv. rendelkezéseivel. A hatóság megjegyzi, hogy sok esetben olyan további adatkezelések kapcsolódhatnak a fénykép készítéséhez, amelyek súlyosan sértik az érintettek információs önrendelkezési jogát és magánszféráját (például más személyes adatokkal való összekapcsolás, a különleges adatokból adatbázis készítése, az adatok továbbítása más személyeknek és negatív listázás).

Az adatvédelmi hatóság gyakorlata szerint a politikai véleménye miatt nem sérülhet senkinek a személyes adatok védelméhez fűződő joga. A hatóság hivatkozik korábbi döntésére, amikor a miniszterelnököt kifütyülő tömegről készült felvételek alapján egyes napilapok pontosan megjelölték, hogy kik voltak a tüntetés hangadói. Egy másik esetben a NAIH a „Provokátorfigyelő” elenevezésű kezdeményezést találta jogsértőnek, amely során egy e-mail címen lehetett bejelenteni a provokátornak minősített személyek adatait.

(naih.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.