Jogsértő a Telenor összehasonlító reklámja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Telenor saját csomagjának népszerűsítésekor a tárgyilagosságot mellőzve hasonlította össze rádióreklámjában és dinamikus bannerén saját tarifáit a Vodafone hasonló tarifacsomagjának áraival.


Mivel sem a versenytárs, sem termékének neve nem szerepelt a reklámokban, ezért a GVH először az összehasonlító reklám kritériumainak megvalósulását vizsgálta.

A hatóság úgy ítélte meg, hogy a versenytárs közvetetten felismerhető. A reklámok tartalmán túl pedig különös jelentősége van annak, hogy mikor, milyen reklámkörnyezetben, illetve milyen fogyasztói közegben történik az összehasonlítás. A GVH kiemelte: a vizsgált reklámkampány egy versenytárs termékének rendkívül intenzív kommunikációs kampányára reagált, így a fogyasztók már megismerhették a Vodafone termékét és annak árát is.

[multibox]

A GVH szerint a közvetett összehasonlítás a rádióreklám és a dinamikus banner esetében állt fenn, mert e reklámokban szerepelt utalás a relatív árelőnyre és a versenytárs termékének beazonosítását lehetővé tevő valamely jellemzőre is, bár a versenytárs neve vagy az érintett szolgáltatási csomag közvetlen megnevezése egyszer sem jelent meg.

A GVH a körülmények alapján megállapította, hogy a fenti két reklámeszköz – a kampány céljára és közegére is figyelemmel – közvetve felismerhetővé tette a Vodafone-t és annak tarifacsomagját, így ezen két eszköz mindenképpen összehasonlító reklámnak minősül a versenytörvény rendelkezése alapján.

A többi, szintén vizsgált reklámeszköz esetében a GVH arra a következtetésre jutott, hogy a fenti feltételek teljesülése kétséges volt, ezért ezekkel összefüggésben megszüntette az eljárást.

A rádióreklám és a dinamikus banner esetében viszont megállapította, hogy a Telenor a tárgyilagosságot nélkülözve hasonlította össze saját, előfizetéshez kötött opciója és az önállóan elérhető Vodafone Tuti tarifacsomag árát. A két ajánlat ugyanis – a csomagok jellemzőinek különbségeire figyelemmel – nem vethető össze objektíven a reklámokban látható/hallható módon, pusztán a percdíjat kiemelve. A Telenor ajánlatának percdíja ugyanis (időben, felhasználásában, előfeltételeiben, valamint tartalmában is) korlátozott volt a versenytárs termékéhez képest.

A GVH szerint nem lehet tárgyilagos egy összehasonlítás, amelyben az egyik percdíj önmagában, korlátozás és feltételek nélkül érhető el, mivel tarifacsomagról van szó, a másik percdíj viszont korlátozott és előfeltételektől függ, mivel perccsomagról van szó. Az ilyen, eltérő felhasználói helyzetekre vetített és szubjektív összehasonlítás révén a fogyasztó nem kap reális, torzítatlan képet a két ajánlat közti különbségről és egy esetleges árelőnyről.

A GVH a bírság alapösszegét mintegy 50%-kal növelte, mivel a Telenor ellen az elmúlt 10 évben több, elmarasztaló döntés is született kismértékben hasonló magatartások miatt.

(gvh.hu)

[htmlbox karteritesi_jog]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.