Jósnőnek adta ki magát két férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Önbíráskodás miatt emeltek vádat két, élettársi kapcsolatban élő férfi ellen, mert jósnőnek kiadva magukat fenyegetéssel szereztek pénzt egy „ügyfelüktől” – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.


Pirger Csaba közölte: az együtt élő nógrádi férfiak az egyik közösségi oldalon álnéven regisztrálva jósnőnek adták ki magukat, így kerültek kapcsolatba 2016 szeptemberében egy zalai férfival. Azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, s mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy „megakadályozzák a várható tragédiák bekövetkezését”.

A vádlottak szerint ők elvégezték a rontáslevételt, a sértett azonban  ennek ellenértékét nem fizette ki. A két „jósnő” telefonon és a közösségi oldalon többször is azzal fenyegetőzött, hogy „visszateszik” a családjára az átkot és „ravatalra kerül”, ha nem fizet. 

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

Az elvégzett „szolgáltatás” és az ahhoz szükséges holmik ellenértékét, továbbá a szerintük időközben felmerült ügyvédi költséget követelték, összesen 80 ezer forintot. A sorozatos fenyegetés hatására a sértett átutalta a követelt összeget az elkövetők bankszámlájára, a pénz a nyomozás során nem térült meg.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a két nógrádi férfival szemben önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat, pénzbüntetés kiszabását indítványozva.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.