Jövőre több díjtól és illetéktől is búcsúzunk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kormány az Országgyűlés elé terjesztette az Illetéktörvény módosítását, amelyben több díjat és illeték megszüntetését javasolja az állampolgárok adminisztratív és anyagi terheinek csökkentése érdekében. Lássuk mely illetékkel és díjakkal nem kell számolnunk a jövőben!


Az illetékekről szóló törvény (a továbbiakban: Itv.) módosításának eredményeként illetékmentessé válik  az  anyakönyvi kivonat  kiállítása. A javaslatot tevő miniszter szerint az anyakönyvi kivonat kiállítása jelenleg is számos esetben illetékmentes, ezért nem indokolt az illeték fenntartása.

[multibox]

A törvényjavaslat alapján könnyebbé válik a lakáscélú állami támogatás igényléséhez kapcsolódó ügyintézés, mert illetékmentessé válik a fennálló biztosítási jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállítása is.

Szintén illetékmentes lesz ezentúl a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése.

A törvénymódosítással illetékmentessé válik továbbá az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról történő hatósági bizonyítvány kiállítása is.

A kormány elő kívánja segíteni a vállalkozás alapítását is, ezért a korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzésére irányuló cégbírósági eljárás illetékmentessé válik.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

Továbbá a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatos illeték is megszüntetésre kerül.

A személyiadat- és lakcímnyilvántartással kapcsolatosan illetékmentessé válik a nyilvántartásba vételükre irányuló eljárás, amely megkönnyíti a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok nyilvántartásba vételét.

Mindemellett a családok, ezen belül a kiskorúak ügyeinek intézését könnyíti meg, hogy a 18. életévüket be nem töltött személyek mentesülnek az általános tételű közigazgatási eljárási illeték megfizetése alól.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Mentessé válik továbbá az illetékfizetés alól a 65. életévét betöltött személy részére kiállított magánútlevél is.

Az építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó hatósági bizonyítvány kiadása iránti illetékfizetési kötelezettség az általános tételű 3000 forintra csökken, ezzel a módosítással az építésügyi hatóság által és az építésfelügyeleti hatóság által kiállítandó a hatósági bizonyítvány illetéke azonos mértékűvé válik.

A törvénymódosítás eredményeként a kérelmező az öntözési berendezések engedélyezésnek eljárása során mentesül az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól.

Az állampolgárok évente két alkalommal mentesülnek az elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolat lekérdezésért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj alól.

A módosítás mindemellett egyértelműsíti, hogy a gondokság alá helyezés iránti eljárásban a bíróság is mentesül a nem hiteles tulajdonilap-másolat díja alól.

A gondnokság alá helyezés tényének feljegyzése kapcsán nincs olyan jogszerző, aki a díj viselésére kötelezhető lenne, ezért az eljárás díjmentessége kerül rögzítésre.

A termőföld birtokösszevonási célú telekcsoport-újraosztására és telekegyesítésére irányuló telekalakítási eljárásért fizetendő díj megszüntetése megkönnyíti a termőfölddel kapcsolatos különböző, telekalakítással orvosolható problémák rendezését, különösen a kisebb értékű ingatlanok esetén, amelyek tekintetében a díj eddig a megoldást hátráltató tényező volt. A módosítás elősegíti a szétaprózott termőföldek egyesítését.

Az korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzése esetén a cégbírósági eljárás illetéke mellett a közzétételi költségtérítés is megszüntetésre kerül.

Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztésének díja is megszüntetésre kerül a szakértővé válás megkönnyítése, az igazságügyi szakértők számának növekedése érdekében.

(parlament.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.