Júliustól már 150 ügyet intézhetünk kormányablakokban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kormányablakokban intézhető ügyek köre 2013. július 1-jétől 87 új ügykörrel egészül ki, így az állampolgárok már 150-féle ügyben fordulhatnak országszerte a Kormányablakokhoz. Az év végétől kiépülő Kormányablakok – ezzel együtt – már több mint 2000 ügyben állnak majd az ügyfelek rendelkezésére.


Az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésének fontos állomása volt, amikor 2011. január 1-jén az ország 29 pontján elindultak a Kormányablakok, ahol ma már 63 ügyben kérhetünk segítséget.

Most az elérhető és intézhető ügyek száma megint bővül, így július 1-jétől többek között otthonteremtési, gyermektartásdíj állami megelőlegezésével, lakásfenntartási kérelemmel vagy haláleset bejelentésével is már a kormányablakokhoz kell fordulni. 

Az új ügykörök esetében is csak az lesz a dolga az ügyfélnek, hogy beadja kérelmét a Kormányablakban, nem kell ügyintézési helyszínek és időpontok között keresgélni. Ilyenkor – az eddigi ügykörökhöz hasonlóan – a Kormányablak tájékoztatja is az ügyfeleket az eljárás menetéről, és az eljárással kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről, valamint a Kormányablakban dolgozó munkatársak segítséget nyújtanak az ügyfélnek a kérelem kitöltésében is.

A Kormányablakok  kezdettől fogva ügyfélbarát nyitva tartással, munkanapokon reggel 8 óra és 20 óra között várják az ügyeiket intézni kívánó állampolgárokat.

2014-re az ország 380 pontján, több mint 2000 ügyben lehet majd felkeresni a Kormányablakokat, így az ügyfelek egy helyen, rövid időn belül még több ügyben kezdeményezhetnek majd eljárást, anélkül, hogy több hatóságot meg kellene keresniük.

A bevezetendő ügykörök teljes listája itt olvasható.

(forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.