Kihirdették a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló törvényt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-án fogadta el a szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a zeneművek belső piacon történő online felhasználásának több területre kiterjedő hatályú engedélyezéséről szóló irányelvet, amely egyrészt minimum-követelményeket állapít meg a szerzői és szomszédos jogok közös kezelésével foglalkozó szervezetek felépítésére, irányítására, működésére nézve, abból a célból, hogy fejlessze e szervezetek működésének demokratizmusát és átláthatóságát. Másrészt megteremti a zeneművek online felhasználásának közös jogkezelő szervezetek által történő több tagállam területére kiterjedő hatályú engedélyezésének kereteit.


Az irányelv átültetése érdekében szükségessé vált a közös jogkezelésre vonatkozó jelenleg hatályos szabályok felülvizsgálata, és az irányelv előírásainak való megfeleltetése.

[multibox] Lényeges változást hoz az új szabályozás abban, hogy már nem minden esetben elvárás a közös jogkezelő szervezetekkel szemben a reprezentativitás, vagyis annak a feltételnek való megfelelés, hogy a tevékenységükkel érintett jogosultak jelentős részétől rendelkezzenek megbízással a közös jogkezelésre. A többletkövetelménynek megfelelő, reprezentatív tagsággal, illetve megbízói körrel rendelkező szervezeteket a közös jogkezelő szervezeteken belüli speciális kategóriaként nevesíti a törvény (reprezentatív közös jogkezelő szervezetek). A közös jogkezelés hatékonysága, valamint az ilyen tevékenység feletti megfelelő ellenőrzés biztosítása érdekében a törvényben meghatározott körben kizárólag reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végezhető a közös jogkezelés. Szintén változást jelent a törvényben követett azon szabályozási elv, amely alapján már nem minden esetben lesz szükséges konstitutív hatályú nyilvántartásba vétel a közös jogkezelési tevékenység végzéséhez. A törvény az ilyen típusú előzetes engedélyezési rendszert – az általuk végzett közös jogkezelési tevékenység kiemelkedő társadalmi jelentőségére tekintettel – a reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végzett tevékenységre korlátozza.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.