Kihirdették az Arsboni Cikkíró Pályázat 2016 nyerteseit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Véget ért a Siegler Ügyvédi Iroda/Weil, Gotshal & Manges, az Új Jogtár és az Arsboni által szervezett Cikkíró Pályázat.


Közönségdíj

3. helyezett Szabó Adél “Az etikus, szenzációhajhászástól mentes sajtó eszményképe” c. írása

Nyereménye egy a Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz című kötet.

2. helyezett Luciné Teráz Lilla “Egy Janus arcú rendelkezés” c. pályaműve

Nyereménye két napijegy a Wolters Kluwer Jogi konferenciára.

1. helyezett Dr. Molnár Anna “Vagyonszerzés utáni illetékfizetés öröklés esetén“

Nyereménye 50.000 Forint

 

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala különdíja

A legjobb szellemi tulajdon védelmével foglalkozó írás különdíját Kaskovits Melinda nyerte el “Nyomtatószalonunk kínálatából: „Mona Lisa, Disney plüssfigura” c. pályaművével.

Zsűri értékelése: „Egy aktuális és bonyolult szerzői jogi problémát az USA joga alapján dolgoz fel a szerző. A tárgyalt problémára vonatkozó konkrét eseteken túl, az analógia eszközével élve tereli szerzői jogi doktrínák alá a 3D nyomtatás jogi aspektusait.
Nyereménye 50.000 Forint

 

A Közép-európai Brókerképző Alapítvány különdíja

A legjobb pénzügyi jogi írás különdíját Király Péter Bálint “A válságmegelőzés új eszköze: a makroprudenciális politika” c. munkája nyerte el.

Zsűri értékelése: „A pályamű a makroprudenciális politika fogalmát és hazai megvalósulását vizsgálja, magas szakmai színvonalon, közgazdasági és jogi szempontból.

Nyereménye 50.000 Forint

 

Anglofon Studió különdíja

A legjobb magyar jogi témájú, angol nyelvű írás különdíjat a zsűri Nagy Virág Eszter “The corrupt industry” c. cikkének ítélte oda.

Zsűri értékelése: „A pályamű kompakt, jól felépített, dinamikusan kibontakozó írás, szakszerű, de jól is követhető. Fontos és aktuális témát dolgoz fel, mind magyar vonatkozásokat, mind nemzetközi trendeket megragad.

Nyereménye 30.000 Forint

 

A 2016-os Cikkíró Pályázat díjazottjai

 

10. helyezést ért el Tóth Attila Tas “Hogyan válhat az ügyvéd pénzmosóvá?” c. írása.

Zsűri értékelése: „A mű jól követhetően, magas szakmai színvonalon és logikus ívben tárgyalja a választott témakört. Fontos de lege ferenda javaslatot is tett a szerző, alapos érvelést olvashattunk a dekriminalizáció mellett.”

Nyereménye 1 éves Új Jogtár előfizetés.

 

9. helyezést ért el Demjén Anna Katalin “Véleménynyilvánítás szabadsága vs. aktivisták érzelmi világa” c. pályaműve.

Zsűri értékelése: „A pályamű egy érzékeny kérdés jogi szabályozhatóságának és szabályozási szükségességének kérdését járja körbe magas színvonalú érveléssel, széleskörű szakirodalomra támaszkodva. A szerző a vizsgált kérdésben határozott, önálló álláspontot fogalmaz meg, amit jogi érvekkel alátámaszt.”

Nyereménye 1 éves Új Jogtár előfizetés.

 

8. helyezést ért el Kakuk Lili “A kendőzetlen igazság” c. írása.

Zsűri értékelése: „A cikk a valláson alapuló öltözködés problematikáját vizsgálja, alapvetően a francia – jogi, jogalkalmazói – fejlemények tükrében. Jó stílusú, magas színvonalú, igényes és aktuális kérdéskört vizsgáló írásmű.”

Nyereménye 1 éves Új Jogtár előfizetés és az Anglofon Studio Polgári Jog Angolul című kiadványa.

 

7. helyezést ért el Molnár Krisztina “Tájékozatlan fogyasztói döntések és kihasználásuk” c. cikke.

Zsűri értékelése: „A munka pontosan és jól követhetően mutatja be a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok egyik „gyöngyszemét” az árubemutatós megtévesztést. A szakmai tartalom adekvát és kellően mély, ugyanakkor kifejezetten tetszetős a kerettörténet és a szerző „irodalmi” stílusa is.”

Nyereménye 1 éves Új Jogtár előfizetés és az Anglofon Studio Polgári Jog Angolul című kiadványa.

 

6. helyezést ért el Monori Zsuzsa “Segítség, Zaklatnak” c. pályaműve.

Zsűri értékelése: „Az írás jól felépített módon, a joggyakorlat, a normatív szabályozás és a mögötte meghúzódó jogpolitikai indokok szintézisében tárgyalja a zaklatás problémakörét. A szerző a büntetőjogi hangsúly mellett közigazgatási jogi szempontból is közelít a választott témához. Következtései, a fennálló gyakorlatot kritizáló megállapítása kellően megindokolt, helytálló.

Nyereménye 1 éves Új Jogtár előfizetés és az Anglofon Studio Polgári Jog Angolul című kiadványa.

 

5. helyezést ért el Rudi Alexandra “#sajtburesz” c. írása.

Zsűri értékelése: „A tanulmány az amerikai és az európai védjegyoltalmi rendszer hashtagelt kifejezésekkel kapcsolatos felfogását szakmailag helytállóan hasonlítja össze, egy magyar példa okán. Szellemes választás és jó felépítés jellemzi az írást.

Nyereménye 1 éves előfizetés az Új Jogtárra és a Polgári Jog c. folyóiratra és 1 db Polgári Jog Angolul című kiadvány.

 

4. helyezést ért el Kis Kelemen Bence “Alkotmányos identitás Magyarországon” c. pályaműve

Zsűri értékelése: „A téma aktuális, rendkívül összetett, uniós és hazai jogi vonatkozású. A dolgozat nagyon jó érzékkel közelít hozzá, színvonalasan, körültekintő szakmaisággal vizsgálja, széles szakirodalmi megalapozottsággal

Nyereménye 1 éves előfizetés az Új Jogtárra és a Polgári Jog c. folyóiratra és 1 db Polgári Jog Angolul című kiadvány.

 

3. helyezést ért el Horváth Henriett “A környezethez való jog (hiánya) az amerikai alkotmányban” c. munkája.

Zsűri értékelése: „Az USA környezetvédelemmel kapcsolatos alkotmányi szabályozásának hiányosságára, és ennek (jogi) következményeire hívja fel a figyelmet. E nehéz, de globális jelentőségű témát körültekintően, színvonalasan, és komplexen vizsgálja a bírósági gyakorlat szempontjából.

Nyereménye 50.000 Forint

 

2. helyezést ért el dr. Rácz Ildikó  “A közösségi média és a munkajog kereszttüzében” c. cikke.

Zsűri értékelése: „A tanulmány kiváló didaktikai képességről tanúskodik, jól felépített, logikus és koherens gondolkodást mutat be, és javaslatokkal, következtetésekkel szolgál. A jogrendszereken keresztül ívelő jogesetek bemutatása fokozza az írás problémaorientált szemléletét.

Nyereménye 75.000 Forint

 

1. helyezést ért el Vincze Gabriella Anita “Pixel vagy papír” c. pályaműve.

Zsűri értékelése: „A dolgozat mind a téma, mind az ahhoz kapcsolódó jogi problémák elemzése szempontjából aktuális, magas színvonalú, jól strukturált, szakmailag alapos és igényes.

Nyereménye 125.000 Forint

 

A szakmai zsűri tagjai voltak: Fábián Adrián, Fézer Tamás, Karsai Krisztina és Somssich Réka vett részt.

 

Az Arsboni Cikkíró pályázat 2016 első 20 helyezett pályázatát hamarosan portálunkon is elolvashatja.

 

Forrás: arsboni.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.