Kisebb ügyhátralék a Fővárosi Törvényszéken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egy éven túli ügyek száma 2013-hoz képest több mint kétezerrel csökkent – hangzott el az összbírói értekezleten.


A Fővárosi Törvényszék életében a 2014-es évet, a szervezet- és ingatlanfejlesztés, valamint a nagy előrelépések évének nevezte dr. Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, a 2015. május 26-án megrendezett évértékelő összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón – olvasható a birosag.hu-n.

 Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke komoly eredményként értékelte, hogy  Magyarország az ítélkezés hatékonyságára vonatkozó mutatók többségét illetően a tagállamok első harmadában foglal helyet, az Európai Bizottságnak abban az eredménytáblázatában, amely a tagállamok igazságszolgáltatásának hatékonyságát, minőségét és függetlenségét mutatja be.

Dr. Hámori Attila Országos Bírósági Tanács elnöke az elmúlt év eredményének az információáramlás és -megosztás fejlődése mellett kiemelt eredménynek tartotta  a bírói Etikai Kódex megalkotását.
 
Dr. Fazekas Sándor a Fővárosi Törvényszék elnöke a 2014-es évet a Fővárosi Törvényszék működése és munkaterhe szempontjából óriási fordulatot hozó évnek nevezte. A korábbi létszámbővítés hatásának köszönhetően 2014-ben a Fővárosi Törvényszék bírói munkateherre vonatkozó számadatai  elérték az országos átlagot,  miközben az országos ügyérkezésből történő Fővárosi Törvényszéki részesedés 2014-ben  29 %-ot tett ki.  A Fővárosi Törvényszék ügyeinek száma  az országos ügyérkezésből gazdasági ügyekben 60%-ot, a polgári ügyekben 39 %-ot, a katonai ügyekben 50 %-ot, míg a csődfelszámolási szakterületből 40 %-ot tesznek ki. Dr. Fazekas Sándor szerint ezek a számok tükrözik, hogy a Fővárosi Törvényszék súlya a magyarországi ítélkezésben nem változott. 

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>

A Fővárosi Törvényszék elnöke jelentős előrelépésként értékelte az ügyek hátralékfeldolgozásában elért eredményeket, miszerint az egy éven túli ügyek száma 2013-hoz képest több mint kétezerrel, a két éven túli ügyek száma több mint nyolcszázzal, és az öt éven túli ügyek száma is jelentős mértékben csökkent. Értékelésében elmondta, hogy a Fővárosi Törvényszék jól gazdálkodott az Országos Bírósági Hivatal elnöke által lehetővé tett létszámtámogatással.
 
A Fővárosi Törvényszék elnöke a 2014-es év nagy kihívásának tartotta  a devizahiteles ügyeket, melyek szakszerűen, a törvényi határidők betartásával fejeződtek be.  

A 2014-es év a Fővárosi Törvényszék szervezetfejlesztésének és ingatlanfejlesztésének az éve volt. Az Országos Bírósági Hivatal iránymutatásának alapján szabálysértési területen valamint, a szabálytalanság és kockázatkezelés területén valósultak meg szervezetfejlesztési folyamatok – mondta dr. Fazekas Sándor. A szabálysértés szakterületén centralizált munkafolyamatok kialakításával Magyarországon egyedülálló formában valósult meg egy egységes szabálysértési munkacsoport és foglalta el a helyét az új, Tölgyfa utcai épületben. Speciális feladatcentrikus teamek jöttek létre, s az új informatikai program használatával gyorsabbá, hatékonyabbá vált a munkavégzés. 
 
Egy új bírósági épület kialakítása képezte a 2014-es év ingatlanfejlesztési projektjét – mondta a Fővárosi Törvényszék elnöke, és köszönetét fejezte ki az OBH elnökének, dr. Handó Tündének a támogatásért, s a meghatározó tárgyalássorozatok bonyolításáért. 
 
Az EKOP pályázati keretben nyújtott, több mint 400 millió forintos informatikai támogatás tette lehetővé a fővárosi bíróságokon három ügyfélcentrum kialakítását, valamint azt, hogy a bírák a munkahelyen kívüli munkavégzés érdekében távoli asztalkapcsolaton keresztül mobileszközön (laptop) végezhessék munkájukat. A legnagyobb szabású és a legtöbb támogatásban részesülő,  információs pultokkal és infópontokkal, valamint elektronikus kommunikáció lehetőségével ellátott ügyfélcentrum a Fővárosi Törvényszéken működik. Itt az ügyfél az ügyfélfogadási időn belül minden szakágban,  valamennyi kerületi bíróság lajstromából információhoz juthat. 
 
2014-ben is mértük az ügyfelek elégedettségét – tájékoztatott dr. Fazekas Sándor – és ügyfeleink  most is kimagaslóan értékelték a munkatársak szakmai felkészültségét, az ügyfélkezelő irodák dolgozóinak empatikus hozzáállását. 
 
A sajtótájékoztatón a Fővárosi Törvényszék elnöke a 2014-es év sikereként említette meg a Fővárosi Törvényszéken 2012 óta működő Nyitott Bíróság programot, melynek keretén belül a Törvényszék 54 iskolával tart kapcsolatot, köztük központi gyakorló iskolákkal is, amelyekkel a Fővárosi Törvényszék külön együttműködési megállapodást kötött. A program keretén belül elismerőleg szólt az iskoláktól függetlenül létrejött nyitott rendezvényekről is. 
 
Dr. Hámori Attila, az Országos Bírói Tanács elnöke elismerően nyilatkozott a Fővárosi Törvényszék folyamatainak hatékonyabbá tételéről és rámutatott, hogy a hatékonyság növekedése az ügyek befejezésének száma és a gyorsaság mellett a Fővárosi Törvényszéken dolgozó bírák jól előkészített első fokú döntéseit is magába foglalja. Az Országos Bírói Tanács 2014-es évi működéséből a bírói Etikai Kódex létrehozását emelte ki, mely a 2011. január 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás folytán vált az Országos Bírói Tanács kötelezettségévé. Az Etikai Kódex egy normagyűjtemény, amely tartalmazza, hogy hogyan kell viselkednie egy bírónak a munkahelyén és a magánéletében. A bírói Etikai Kódex megalkotását, mely a közvélemény számára is átláthatóvá teszi és kijelöli a bírói tevékenység határait, konferenciák, workshopok tapasztalatai és a bírók felé intézett kérdéssorokra adott válaszok alapozták meg. 

Kluwer International
Külföldi jogi e-könyvek

 

Egy kattintásra Öntől!

 

Az Országos Bírói Tanács elnöke, úgy ítélte meg, hogy országos szinten javult a bíróságok tevékenysége, és a bírói kar fegyelmezetten tesz eleget az elvárásoknak. Elmondta, hogy az Országos Bírói Tanács a közeljövőben a bírói életpálya modell kidolgozásában is részt vesz. 
 
Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke elmondta, hogy stratégiai célnak tekinti, hogy független bírók magas színvonalon és időszerűen ítélkezzenek, és minden igazgatási vezetőnek az a feladata, hogy ennek a célnak alárendelten próbálja igazgatni, működtetni a szervezeteket. 
Tájékoztatott arról, hogy miközben az elmúlt évben a bíróságra érkezett ügyek száma 1.100.000 ügyről 1.400.000 ügyre emelkedett, ennek ellenére országos szinten a bíróságok rendkívüli teljesítményt mutattak fel. Az elmúlt évben a bíróságok a megnövekedett beérkező ügyszám mellett országosan 1.500.000 ügyet fejeztek be és ezzel az eredménnyel 80%-ra csökkent a folyamatban lévő ügyeknek a  száma.  
 
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke „százéves probléma megoldásának” nevezte a Fővárosi Törvényszéken folyó ügyek hátralékának ledolgozásában elért eredményeket. Az eredmények eléréséhez szükség volt a létszám bővítésére, szerkezeti átalakításra, jogszabály módosításokra. A kormányzat partner volt a jogszabály módosításokban és ez is lehetővé tette, hogy központi nyomozási bírói csoport és  központi szabálysértési csoport jöhessen létre.   
 
Dr. Handó Tünde 2014-re vonatkozóan kiemelt fontosságúnak tartotta, hogy több mint 20 %-kal megnövekedett a költségvetési támogatás, s ez tette lehetővé, hogy a Fővárosi Törvényszék egy 10.000 négyzetméter alapterületű új bírósági épülettel bővülhetett a Tölgyfa utcában. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke említést tett arról is, hogy Európai Uniós fejlesztési forrásokból sikerült megújítani az informatikai parkot, és a bíróságokon a XXI. századnak megfelelő, a hatékony ügyfélkiszolgálást  segítő  szolgáltatások indultak el. 
 
Megújultak az igazságügyi dolgozók képzési formái is – tájékoztatott dr. Handó Tünde –, s amíg 2011-ben 4.000 fő vett részt a képzéseken, addig a 2014-ben már 27.000 fő látogatta azokat. 
A Nyitott Bíróság programról is szólt az Országos Bíróság elnöke, és elmondta, hogy az elmúlt évben a jogtudatosságra nevelő program közel 37.000 fiatalt szólított meg a legkülönfélébb formában és helyszíneken. 
 
Említette azt is, hogy az elmúlt és az elkövetkezendő időszak ügyei rendkívüli munkaterhet jelentenek a bíróságok számára, és állandó készenlétet igényelnek. 
 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.