Konferencia a bírósági kommunikációról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bíróság és kommunikáció címmel kétnapos nemzetközi konferencia kezdődik csütörtökön a Magyar Igazságügyi Akadémián, amelyen a közösségi média is szóba kerül majd.


A rendezvényt Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és Darák Péter, a Kúria elnöke nyitja meg.  Bozsó Péter bíró, az OBH elnöki kabinetjének tagja elmondta, hogy a tavaly kezdett rendezvénysorozat célja a bíróságok kommunikációjával, sajtótevékenységével kapcsolatos kérdéskörök körüljárása. Tavaly az adatvédelem, adatbiztonság témájáról tartottak előadásokat, idén a média és a bíróságok kapcsolata lesz napirenden

A bírósági kommunikáció új útjairól szóló témakörben a közösségi média, a Facebook és a Twitter hatásairól és felhasználási lehetőségeiről is szó lesz.

 A munka végső célja, hogy a jogkereső közönség korrekt, egységes, könnyen kezelhető tájékoztatatást kapjon. A kétnapos, a sajtó számára nyilvános, angol nyelvű konferencia anyaga az interneten hozzáférhető lesz. A rendezvénysorozat jövőre a tervek szerint a sajtóperek, személyiségjogi és helyreigazítási perek elméleti és gyakorlati kérdéseivel folytatódik – tette hozzá Bozsó Péter.

 (MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.