Kormány elé kerülhet az új bv-kódex


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Befejeződött a készülő büntetés-végrehajtási kódex társadalmi vitája, így az valószínűleg még az ősszel a kormány elé kerülhet – hangoztatta kedden sajtótájékoztatóján Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs vezetője.


A készülő törvényjavaslathoz tizenegy észrevétel érkezett, hat az állampolgároktól, hat pedig különböző civil szervezetektől. Ezek többségét figyelembe vették és beépítették a koncepcióba, amely parlamenti elfogadása után egy 34 éves törvény erejű rendeletet vált fel.

Garamvölgyi László hangsúlyozta: az új büntetés-végrehajtási kódexnek bűnmegelőzési céljai is vannak, mindent megtesz azért, hogy a büntetésüket töltők szabadulásuk után ne váljanak újra bűnelkövetőkké, és az eddiginél jobban legyenek képesek visszailleszkedni a társadalomba.

Ezt szolgálja szavai szerint a kódexben foglalt reintegrációs rendelkezés, amely szerint ha arról a büntetés-végrehajtási bíró is úgy rendelkezik, a kisebb súlyú bűncselekmény miatt büntetésüket első ízben töltő elítéltek hivatalos szabadulásuk előtt hat hónappal elhagyhatnák a büntetés-végrehajtási intézetet és házi őrizetbe kerülhetnének.

Ez Garamvölgyi László szerint jobban szolgálná a programba bevont elítéltek felkészítését a mindennapi életbe való visszatérésre, a pártfogói rendszer erősítésével is segítve őket abban, hogy szabadulásuk után munkahelyük, jövedelmük legyen és lakhatásukat is meg tudják oldani.

A sajtótájékoztatón Garamvölgyi László elmondta: a házi őrizetnek ma már megvannak a technikai feltételei és természetesen csak azokat vonnák be a programba, akiknek a maradék büntetése sokkal rövidebb időt jelent, mint amennyit egy esetleges szökésért kapnának.

Abüntetés-végrehajtási kódex megalkotása során – melynek koncepcióját a büntetés-végrehajtásban nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek dolgozták ki – arra is törekedtek, hogy a börtönök minél jobban váljanak önfenntartóvá – tette hozzá. Ma még a költségeknek csupán egyharmadát tudják biztosítani a fogvatartottak munkáltatásával, a cél az, hogy ez az arány belátható időn belül legalább kétharmadra emelkedjen.

Garamvölgyi László arról is szólt, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács továbbra is az állampolgárokat és a civil szervezeteket valamint az önkormányzatokat tekinti legfőbb partnereinek, nélkülük ugyanis nem lehet eredményes a munkájuk.

Szavai szerint szervezetük továbbra is a prevencióra, a megelőzésre fekteti a hangsúlyt, középpontba állítva az ifjúságot és a családokat. Erősítik a drogprevenciós kampányt, speciális üzenetekkel megszólítva a különböző korosztályokat, a fiatalok számára például a sportot kínálják fel alternatív lehetőségként a káros szenvedélyekkel szemben. Az ország 50 hátrányos helyzetű településén teremtik meg hamarosan a grundfoci lehetőségét, amelyről eddig egyértelműen pozitív tapasztalatokat szereztek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.