Kúria: az árfolyamrés tisztességtelen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött – mondta ki a Kúria hétfői jogegységi döntésében.


A Kúria hétfői sajtótájékoztatóján Simonné Gombos Katalin, a Kúria polgári kollégiumának szóvivője kiemelte: a döntés alapján tisztességtelen az árfolyamrés, helyette a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamát kell alkalmazni.

Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője kiemelte: álláspontja szerint a jogegységi határozatnak az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos része a legfontosabb, mert a szigorú feltételeknek nagyon kevés szerződés fog megfelelni.

Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014.         Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira!

2014. 06. 27.:  Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea

2014. 09. 12.:  Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes

2014. 10. 03.:  Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit

2014. 11. 07.:   Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter

2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András

Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3.

A Kúria döntése szerint az egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződési feltételeknek számos, szigorú elvnek kell megfelelniük – mint például az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a felmondhatóság és a szimmetria elve -, és ha ezeknek nem felel meg, akkor tisztességtelen a szerződésmódosítás.

A Kúria jogegységi határozatának rendelkező részét itt olvashatja:

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.