Már 25000 új Pp-s ügy indult


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke által felállított „Új Pp. hatályosulását támogató Munkacsoport” folyamatosan figyelemmel kíséri, és elemzi az új perrendi kódex hatálya alá tartozó ügyforgalmi és befejezési adatokat. 


2018. január 1. és április 30. között – 2017 azonos időszakához képest – az elsőfokú polgári peres ügyszakban mintegy 30%-kal kevesebb ügy érkezett, amely több okra vezethető vissza. A bírósági ügyérkezés csökkenésének egyik oka az új Pp. hatálybalépésével kapcsolatos várakozás, az ügyfelek és képviselőinek a kivárása lehetett. Szerepet játszhat még a csökkenésben a kötelező fizetési meghagyásos eljárások értékhatárának felemelése 1 millió forintról 3 millió forintra. Az új szabályozás értelmében ugyanis – a jogszabályban foglalt kivételektől eltekintve – azok az ügyek, ahol a vitás pénzkövetelés 3 millió forint alatti, ott az eljárás kötelezően a közjegyzők előtt indítható meg.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke által felállított „Új Pp. hatályosulását támogató Munkacsoport” folyamatosan figyelemmel kíséri, és elemzi az új perrendi kódex hatálya alá tartozó ügyforgalmi és befejezési adatokat. Az év eleji ügyérkezés visszaesését mutató 2018. januári mintegy 4700 ügyérkezést követően, 2018. áprilisában már közel 8000 új polgári és gazdasági elsőfokú peres ügy érkezett a bíróságokra, 2018. április 30-ig így már több, mint 25000 ügy indult az új perrendi szabályok alapján. A jogkereső állampolgárok bíróságokba vetett bizalma tehát nem csökken.
[htmlbox pp_termekek]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.