Meghaltak miatta, két év felfüggesztve


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Balassagyarmati Törvényszék – mint elsőfokú bíróság – a vádlottat emberölés vétsége, segítségnyújtás elmulasztása bűntette és súlyos testi sértés vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság ítéletével szemben a vádlott fellebbezéssel élt, így az nem emelkedett jogerőre.


A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2016. november 19-én 17 óra után – pontosabban nem állapítható meg – a kerékpárját tolva indult Szécsényről Rimócra. A vádlott sötét árnyalatú és színösszeállítású ruházatot viselt, fényvisszaverő mellényét a táskájából nem vette elő. Kerékpárjának világítását az első kerék hajtotta dinamó biztosította volna, azonban a hátsó lámpa vezetéke el volt szakadva, míg az első lámpa bekapcsolt dinamó mellett sem világíthatott az alacsony tolási sebesség miatt. A kerékpáron hátsó prizma nem volt, a pedálprizmák pedig elkoszolódásuk miatt hatástalanok voltak.

[htmlbox BDT]

A vádlottat a szintén Rimóc felé haladó sértett az általa vezetett – és annak tompított fényszóróit használó – Opel Zafira típusú személygépkocsival a Szécsényből Rimócra vezető 21133. számú út első kilométerszelvényében érte utol. A sértett gépjárművének tompított fénykévéjébe kerülő, vele azonos forgalmi sávban haladó vádlottat 40 m-rel a jármű előtt észlelte a sértett. A sértett az előtte féktávolságon belül felbukkanó vádlott elütésének elkerülése érdekében balra kormányozta az általa vezetett gépkocsit, amellyel így áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba. Ebben a forgalmi sávban ekkor egy másik gépjármű és két utasa közlekedett Rimóc felől Szécsény felé. Mikor a Rimócról Szécsény felé közlekedő gépjármű vezetője látta, hogy a szemből közeledő sértetti gépjármű áttért az ő forgalmi sávjába, fékezni kezdett, ám a két személygépkocsi frontális ütközését már nem tudta elkerülni.

 
A balesetet a vádlott észlelte, rövid időre megállt a sértett gépjárművének bal első ajtajával egy vonalban, ám anélkül folytatta útját, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetben érintett személyek segítségre szorulnak-e.
 
A baleset következtében a sértett – aki ekkor Rimóc polgármestere volt – elhunyt, míg a balesettel érintett másik gépjármű sofőrje 8 napon belül gyógyuló sérüléseket, utasa pedig 8 napon túli gyógytartamú sérüléseket szenvedett.
 
A vádlott a cselekmény időpontjában ittas állapotban volt, az elhunyt sértett biztonsági övét nem használta.
 
A bíróság megállapította, hogy közvetetten a vádlott gondatlan magatartása vezetett a sértett halálához.
 
A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetlen előéletű, valamint azt, hogy szellemi leépülése közepes fokban korlátozta cselekménye következményeinek felismerésében.
 
A vádlott elsődlegesen felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése miatt élt fellebbezéssel a bíróság ítéletével szemben.
(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.