Mégis háborús bűnös Vojislav Seselj


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), mely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fennmaradó ügyeit.


Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai bíróság 2016 márciusában bizonyíték hiányában a vádpontok mindegyike alól felmentette, majd szabadlábra helyezte Seseljt. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be a verdikt ellen.

Az MICT a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökének távollétében hirdette ki a másodfokú ítéletet, melynek értelmében Seselj szabadlábon maradhat, miután több mint 11 évet már letöltött korábban az NT börtönében.

A most 63 éves politikust bűnösnek találták egyebek mellett a szerbiai horvát népcsoport tagjainak deportálása és üldöztetése miatt, a többi vádpont alól azonban felmentették. Ő korábban mindössze annyit közölt: „nem érdekli” az ítélet.

Vojislav Seseljt sokan felelősnek tartják a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, neki pedig nagy szerepe volt a toborzásukban, nacionalista gyűlöletbeszédei ugyanis jelentősen hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

Rossz egészségi állapotára való tekintettel az NT 2014-ben ideiglenesen szabadlábra helyezte Seseljt, aki Szerbiában visszatért a politikai életbe, folytatva a szélsőségesen nacionalista retorikát. Az általa vezetett Szerb Radikális Párt a 2015-ös előrehozott parlamenti választáson a harmadik helyen végzett.

[htmlbox pp_termekek]

A Nemzetközi Törvényszék 1993-ban jött létre, fennállása alatt 161 ember ellen emelt vádat, és 84-et ítélt el.

Az 1991-1995-ös délszláv háborúban több mint 100 ezren vesztették életüket, és milliók hagyták el otthonukat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

2024. április 12.

Rétvári Bence: hamarosan tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény

Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.