Megjelentek az új MÜK szabályzatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Ügyvédi Kamara új szabályzatokat, illetve az okiratszerkesztésről és elektronikus ügyintézésről szóló 11/2017. (XI.20.) MÜK szabályzat módosított szövegét tette közzé honlapján.


A Magyar Ügyvédi Kamara öt új, valamint egy módosított szabályzatot tett közzé honlapján.

Végrendeletek nyilvántartása

A  2/2018. (III. 26.) MÜK szabályzat az ügyvédek által készített vagy letétbe vett végrendeletek és haláleseti rendelkezéseket tartalmazó okiratok központi nyilvántartására vonatkozó szabályokat határozza meg.

[multibox]

A szabályzat szerint az ügyvédnek írásban kell tájékoztatnia az ügyfelet, hogy a végintézkedését a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) által vezetett nyilvántartásba, vagy a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába bejegyeztetheti.

Ha az Ügyfél a MÜK nyilvántartást választja, akkor a végintézkedés egy példányát lezárt borítékban kell elhelyezni, amelyet a végintézkedő ügyfélnek aláírásával, az ügyvédnek pedig aláírásával és bélyegzőlenyomatával kell ellátnia. Az irattár addig őrzi meg a végintézkedést tartalmazó iratot, ameddig az ügyfél erre felhatalmazást ad, illetve ameddig el nem halálozik. A MÜK kizárólag az okiratot szerkesztő ügyvéd, a végintézkedő ügyfél, a végintézkedő ügyfél jogi képviselője, a hivatalból eljáró közjegyző, valamint a bíróság  kérésére szolgáltathat adatot a nyilvántartásba vételről.

Alkalmazott ügyvédi tagozat képviselőinek választása

A MÜK szintén közétette az ideiglenes országos alkalmazott ügyvédi tagozat delegálási szabályairól szóló  3/2018. (III. 26.) MÜK szabályzatot, amelyben részletesen szabályozták az alkalmazott ügyvédi tagozat képviselőinek választására vonatkozó eljárást.

Európai közösségi jogászokra vonatkozó szabályok

A  4/2018. (III. 26.) MÜK szabályzat az európai közösségi jogász és a külföldi jogi tanácsadó által kötött együttműködési szerződés főbb tartalmi elemeiről, valamint az európai közösségi jogászra vonatkozó sajátos névhasználati és hatósági eljárási szabályokról szól. A szabályzat szerint a felek szabadon megválaszthatják a szerződés nyelvét, azonban a MÜK-nek magyar nyelven, vagy hiteles fordításban kell megküldeni az együttműködést szabályozó szerződést. A szabályzat 7 fő pontban és több alpontban rendelkezik az együttműködési szerződések kötelező tartalmi elemeiről. Kiemelendő, hogy a MÜK kötelezi a feleket az azonnali hatályú felmondás lehetőségének alkalmazására, illetve a rendes felmondás esetén a  felmondási időt maximum 15 napban állapítható meg. A szerződésben rendelkezni kell a magyar ügyvédekre vonatkozó szakmai szabályok európai közösségi jogász általi betartásáról, illetve az európai közösségi jogász szakmai titulusának magyar megnevezéséről. Ha az összetéveszthető a magyar ügyvéd elnevezéssel, akkor magyarázatot kell fűzni hozzá. A MÜK szabályzat lehetővé teszi az európai közösségi jogászok számára, hogy egyéni praxisban tevékenykedjenek, illetve azt is, hogy több ügyvéddel vagy ügyvédi irodával kössenek együttműködési szerződést.

Közvetítői eljárás

A közvetítői eljárásról a 5/2018. (III. 26.) MÜK szabályzat fog rendelkezni. A szabályzat körülírja a közvetítés fogalmát és meghatározza, hogy a területi ügyvédi kamara elnökségi tagjai, illetve az Igazságügyi Minisztérium közvetítői névjegyzékébe vett, területi kamarához tartozó, felfüggesztés és szünetelés alatt nem álló ügyvédek folytathatnak közvetítői tevékenységet. A MÜK tételesen előírta azokat az eseteket, amikor ügyvéd közvetítőként nem járhat el. A közvetítői eljárás alkalmazása az ügyvéd és ügyfele közötti vita rendezését szolgálja. A kizárási okok többségében hozzátartozói viszony, vagy fegyelmi eljárás folyamatban léte esetén állnak fenn.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

A közvetítői eljárás az ügyfél önkéntes részvételén alapul. Amennyiben sor kerül rá, úgy a bejelentéstől számított 30 napon belül a közvetítő meghallgatást tart az ügyben. A közvetítést rögzíteni nem lehet és arról jegyzőkönyv sem készül. A közvetítői megbeszélésen mindkét fél álláspontját meghallgatják és megkísérlik az egyezség létrehozását. Ha sikerül, akkor az egyezséget írásba foglalják és a felek valamint a közvetítő azt aláírja. Az egyezségi megállapodásban vállaltak teljesítésére a feleknek határidőt kell szabniuk. A megállapodás kikényszerítése érdekében lehetőség van a közjegyzői okiratba foglalásra is. A közvetítőt eljárásáért 10.000 Ft költségátalány illeti meg, kivéve a területi kamara elnökségi tagját. A közvetítő díját a területi kamara számlájára való átutalással kell megfizetni. A közvetítői költségátalányt a kezdeményezőnek kell előlegeznie. Megállapodás esetén a területi kamara fizeti a közvetítői díját, megállapodás hiányában azonban az eljárás kezdeményezőjének terhe marad. A felek a többi költségüket maguk viselik.

Etikai és szakmai szabályok

Az új etikai kódex a 6/2018. (III. 26.) MÜK szabályzat az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól. A szabályzat rendelkezik a megbízásra, a meghatalmazásra, az ügyvédi reklámra, az ügyvédi honlapra, az ellenérdekű felekkel és jogi képviselőikkel való kapcsolattartásra, a kamarával való kapcsolattartásra vonatkozó szabályokról, illetve az etikai normákról.

Okiratszerkesztés és elektronikus ügyintézés

Az okiratszerkesztésről és az elektronikus ügyintézésről szóló 11/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat az Üttv. alapján került átdolgozásra. A szabályzat meghatározza, hogy ki az, aki munkavállalóként sem végezhet okiratszerkesztési tevékenységet az ügyvéd számára. Ilyen például a jogerős szabadságvesztésre ítélt személy, illetve a foglalkozás gyakorlásától eltiltott személy a hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesülésig.

A szabályzat a kamarai jogtanácsos által végzett okiratszerkesztés és ellenjegyzés szakmai követelményeinek külön fejezetet szentel. A kamarai jogtanácsosnak meg kell győződnie, hogy az okirat a felek akaratának és a jogszabályoknak megfelel, illetve az okiratot akkor is ellenjegyezheti, ha azt előtte vagy a helyettesítésére jogosult személy előtt írták alá.

A szabályzat szerint az ügyvédi tevékenység gyakorlójának ügyfélkapuval, az egyéni ügyvédnek, ügyvédi irodának, európai közösségi jogásznak, európai közösségi jogászi irodának cégkapuval kell rendelkeznie. Az ügyvédi tevékenység gyakorlója olyan megbízást sem fogadhat el, amelyet az elektronikus ügyintézési feltételek hiánya miatt nem tud teljesíteni. Az ügyvéd elektronikus aláírásának az ügyvéd KASZ számát is tartalmaznia kell. A papír alapú dokumentumok elektronikussá alakítása során az ügyvédnek belső szabályzatban kell meghatároznia a tevékenységet végző munkavállalókra vonatkozó eljárási szabályokat, a papír alapú és az elektronikus dokumentumokat pedig úgy kell tárolni, hogy az az ügyvéd személyes közreműködése nélkül is fellelhető legyen. 

Az ügyvédi tevékenység gyakorlója az ügyfelétől átvett vagy az ügyfelét megillető iratok megőrzése során biztosítja azok visszakereshetőségét, továbbá a jogosulatlan hozzáféréstől, valamint az eredeti okiratok és mellékleteik jogosulatlan módosításától, törlésétől, megrongálódásától és megsemmisülésétől való védelmét. Kamarai jogtanácsos esetén a kötelezettség a munkáltatót terheli.

(bpugyvedikamara.hu)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.